Chapter three part II.

Sion

Az álom még reggel sem ment, ki a fejemből. Ott száguldozott az elmémben, mint Lewis Hamilton, teret sem hagyott semmi másnak. Minnél hamarabb kiakartam rúgni a fejemből azt a primadonnát ami magának követelt minden fényt odabent, túl idegesítő volt.

 A konyhába indultam egy pohár vízért, ám nem lehetett nem meghallani a feszült sutyorgást. Mikor beléptem Dr. Gévay és Riza tekintete úgy rebbent szét, mint Budapest terein a galambok szoktak egy közéjük rohanó kisgyerek esetén. Mormoltam egy köszönés féleséget, amit hasonló hangnemben viszonoztak. 

 - Fiam, lenne egy ajánlatom a számodra is - kezdte vigyorogva Gévike. - a csapatnak szüksége van két "kapitányra" és te lennél a kettes számú "kapitány". 

 - Ez nagy megtiszteltetés, de - próbálkoztam hárítani. 

 - Nem kérés és nem is kérdés volt az előbbi. Nevezheted utasításnak, parancsnak vagy aminek akarod. Hetente írsz egy jelentést, amit leadsz a felettesednek, azaz nem csak nekem. A feladatod, hogy segítsd az 1-est és a tanáraitokat, valamint, hogy összetartsátok ketten a csapatot. - zárta le ellenmondást nem tűrő hangon.

 - A többit rád bízom. - fordult Riza felé. - Az én szendvicsemben legyen sajt is. - Ezzel felrohant a kávéjával és a tabletjével az emeletre. 

- Sajnálom, hogy téged is belerángatott a dologba. -Próbált vidítani, majd ismét a dolgába temetkezett.

- Várj ezek szerint te..- döbbentem le teljesen. Kizárt dolog, hogy ilyen dolog megtörténjen, max egy animében.

- Én vagyok a felettesed. - fejezte be a mondatot, aztán újra belemélyedt a dolgába. Hosszú percekig figyeltem a keze munkáját. Ahogy  aprólékosan perfekcionista módon dolgozik. Nehezemre esett elhinni a tényt, hogy egy ilyen lány lesz az úgynevezett főnököm. Komolyan, mint egy klub elnök a japán sulikban. Az életem tényleg animévé fog változni innentől kezdve? Ha igen akkor sem én lennék a főszereplő. Elvégre kiskoromtól kezdve gyenge voltam. Az oviban mindig engem vertek meg, a játszótéri esetekről nem is beszélve. Persze anya olyankor mindig ott volt, mosolygott. Büszke volt rám, mert nem adtam át magam az erőszaknak, nem sírtam, nem szóltam egy szót sem. Anya mindig az ő kis katonájának tartott.
 De ő már nincs, ezért ért el apa minden irányból. A szavai pedig késként mártóztak meg bennem minden alkalommal. Én pedig minden alkalommal éreztem magamban ahogy összetörik valami. Aztán történt valami, megismertem őket. Két napja csupán a találkozásunknak mégis, valami megváltozott, vagy inkább valaki. Már nem tört össze semmi, és mosolyt csaltak az arcomra, valódit és nem hamisat.
 Abban a reggeli pillanatban, ott a széken valami megmozdult bennem. Vívódtam a tudattal, hogy nem leszek egyedül, hogy már nincs vissza út. Ugyanis a szívem már az ő kezükben van.
  Csenge és Botond egymás után csatlakozott a bagázshoz, végül a Doki is ledugta a képét. Végül a reggeli néma evészet után összepakoltunk magunk után és elkészültünk az útra. Pontban 8-kor két pasas jött be a csomagjainkért, olyanok voltak, mint a gorilla akit apám bérelt.
 Miután sikerült leküszködni magunkat a hegyről egy parkolóba, kiderült lesz még rosszabb dolog is azon a napon. Például egy kisbusz ahová bezsúfoltuk magunkat nagyjából 1-2 órára a jármű gyorsaságát tekintve.
 Egy másfél óra múlva rácsörögtek a Dokira a központból, mondván nem tudnak elhelyezni minket. Mivel nem volt hova mennünk, és a végállomás már csak pár kilométerre volt elég tehetetlenek lettünk.

 - Dr. Gévey nekem van egy ötletem hova mehetnénk. - szólalt meg Riza. 

 - Halljuk Etler! - morgott Gévike. 

 - Anyukám barátnőjének van egy vendégháza az egyik hegyen. És jelenleg üres a ház. Megkérhetem, hogy adja ki nekünk erre az éjszakára. A központ meg majd kifizeti, ha már egyszer idehívtak minket. - ismertette a lány az eddigi legjobb megoldást.
  Pár percen belül letudta a problémánkat egyetlen telefonhívással. Bár reggel óta bosszantott a tény a hierarchikus helyzetről, de még így is lenyűgözött a találékonysága, szervezőképessége. És úgy egyáltalán ő maga.
 Érzelmeim újabb fölös dédelgetése közben eltelt egy óra és megérkeztünk az ideiglenes szállásra. Miután szétnéztünk minden emeleten, az étkezőbe gyűltünk megbeszélni ki melyik szobát kapja. A lányok azon vitatkoztak ők hogyan oldják meg.Csenge ugyanis külön akart menni, holott Gévay kikötötte a külön szobát.
 Az emlegetett szamár pedig pont a vita hevében toppant be a teraszról.

- Úgy néz ki, hogy nem sokat maradunk mi itt,pedig kezdtem megkedvelni a helyet. - sopánkodott Gévike - Úgy néz ki a drága csúszómászó bébigyíkok olyanok, mint az időzített bombák. 

 - Gyíkok? - szisszent fel Csenge. 

 - A pikkelyes kölyökpuli jobban tetszik? - javított Gévike, Csenge csupán megrázta a fejét. 

 - Riza - szegezte tekintetét most a szoba másik végébe - Szedd össze a csapatodat este 6-ra. Ugyanis a kis-kedvenceitek 8 órától folyamatosan fognak kikelni. Szóval időben oda kell érnünk. 

 - Rendben, de remélem nem a majmokkal megyünk. - reménykedett. 

 - Mi az, hogy a "csapatod"? - nyávogott Csenge. 

 - Dr. Gévay őt nevezte ki csapatvezetőnek, még én egyfajta titkár szerepet töltök be. - forgattam a szemem - Egyikünk se kérte a posztot elhiheted, a vezetőnk így döntött és kész. 

 - Felettébb logikus döntés volt a Doki részéről - elmélkedett Botond - végül is, Sion a csapatszellem, Riza pedig határozott és jó a szervezőkészsége.
 Szerintem mindketten megilletődtünk a dicsérő szavak hallatán. Végül is a fennmaradó időre mindenki a szobájába ment. Leginkább telefont tölteni.
 - Mázlista vagy, ugye tudod? - kérdezte Botond.
Furán néztem rá. Fogalmam sem volt mit akart ezzel mondani. Persze a magyarázat nem késlekedett.
 - Te lettél Riza társa. Több időt töltesz majd vele, és természetesen a gyakorlatban hozzád osztják be.
- Ami azt illeti kétlem, hogy bármiféleképpen csak négyünket tanítanának. Rendes oktatást fogunk kapni, ha észrevetted a beosztásnál 100-an voltunk. Na most ebből változó korosztály szempontjából az összetétel. Ha ez alapján végig gondolod, kétlem, hogy az eredmény Riza és én lennénk. - filozofáltam - Amúgy sem azért vagyunk itt, hogy újranépesítsük a földet.
 - Látom elég fafejű vagy. - horkant fel - Elég nehezen nyílsz meg. Mégis mi tette ezt veled?
Nem állt szándékomban választ adni neki, pont neki. Ám, hogy őszinte legyek arra sosem jutottam volna még a legvadabb álmaimban sem ami azután történt.
 -Tudod én nevelőotthonban élek öt éves korom óta. Eredetileg a nagymamám nevelt, mert az anyámat nem érdekeltem, apám meg már a születésem előtt meghalt alkoholmérgezésben. A nagymamám nem volt tehetős, de mindent megtett, hogy többre vigyem. Amikor meghalt, nevelő otthonba kerültem. Annyira fájt a hiánya, hogy némaságba és semmittevésbe űztem magam. Ezzel pedig majdnem teljesen eltékozoltam amit kaptam. Szégyent hoztam rá. Aztán mikor már minden korombelit elvittek, akkor odajött a nevelő és megkérdezte "Meddig játszom még a saját történetemben az áldozatot a főszerep helyett?". Kis idő múlva rájöttem a dolgokat meg kell becsülni. Én már pont kifutottam az időből, senki sem akart örökbe fogadni, mert túl idős voltam. Hiába tettem meg mindent, hiába voltam jó tanuló és segítőkész. Minden szülő álma. - nagyot nyelt, majd folytatta - Neked is csak azt tanácsolom, hogy próbáld meg kihasználni amid van és gyarapítani, még mielőtt túl késő lenne.
 A feszült csend ami ezután jött emésztett bennünket még egy ideig, majd zene mellett döntöttem és elindítottam egy lejátszási listát. Hála a fülhallgatónak a világ zaja nem zavart. Egészen félig.
Félkor ugyanis Riza olyan hangokat generált amibe a környékbeli állatok is beleőrültek. Ez volt a jel, az indulásra. Hat órakor már egy helikopterből figyeltük a tájat. A dombok olyanok voltak fentről, mint a hullámzó tenger.
 - Doki, én is értem, hogy sietünk, de a helikopter elég nagy túlzás. - értetlenkedett Botond.

 - Fiacskám, a kormánynak és a szervezetnek többe kerül az elvesztegetett idő, mint, hogy próbálja a dolgait takargatni. Így a helikopter téma lezárva, amúgy sem bírom a magasságot. - ismertette a helyzetet Dr. Mindjártelhányommagam.
 A sikeres landolás után, a sikeres alatt arra célzok, hogy túléltük, egy ösvényen haladtunk egészen egy épületig. Körülbelül 3 méterrel magasodott a talaj felé a szürke ablaktalan építmény. Az egész kontrasztot egy kaputelefon törte meg. Még a Doki elmondott valami jelszót én körbenéztem a sík ideg társaságon. Egytől egyig az előttünk álló dolgokra gondoltunk. Az egész szituáció röhejesen hasonlított egy kémfilmre.  

 A fehér falakon és a vakító led fényeken kívül nem maradt meg semmi. Olyan volt az egész létesítmény, mint a minotaurusz útvesztője.
 A portán mikor megláttak minket azonnal hívták a szervezőket. Illetve egy bizonyos doktornőt.
Pár perc múlva egy 180 cm magas, hosszú barna hajó, émelyítően mosolygó fehér köpenyes nő korizott elénk.
 - Sziasztok Omega csapat! - szerintem eléggé kinyilvánítottuk undorunkat a személyiségéről.

 - Ne fáradj Irina a gyerekes meséiddel, már tudják miért vannak itt. - tolta le Gévay. 

 - Ó - szontyolodott el - nos akkor kezdjük is, mert nem éritek el a tojásokat. - Az a nő őrült tempóban rohant előre, mi pedig alig tudtuk tartani a ritmust. Hiába a doktori, ha egyszer odabent sötétség marad odabent.

 - Sion - húzott félre Gévay - egyet tudnod kell még mielőtt hozzád érünk. Az apád nemrég kereste telefonon a központot. Azt kérte vegyünk ki a programból, vagy pert indít. - teljesen elsápadtam. Tudtam, hogy apám nem százas, de ezt nem néztem ki belőle. Gévay látva szorongásomat hozzátette - Mivel elmúltál tizennégy így választhatsz. Kapsz egy ártalmatlanabb tojást vagy egy erőset, mint Riza. A választ odabent kell megadnod.
A csoport hamar lepasszolta Csengét és Botondot. Két napja ismertem meg őket, és mindkettőjük olyan oldalukat mutatták meg amit a saját normális életükben szinte senkinek. Ez erőt adott, mert azt éreztem ideje viszonozni. Megszületett bennem a döntés az előttem álló kérdésre. Büszke és boldog voltam, mert kaptam egy családot. Talán egyszer a jövőben ezt ők s észreveszik majd, talán.
 Végül megálltunk az én ajtómnál Dr. Gévay biccentett, éreztem benne egyfajta támogatást. Riza odalépett és megölelt, amitől furcsa bizsergés támadt bennem. Mondhatni kisfiús zavar.
Határozott léptekkel mentem be az ajtón, próbáltam kiűzni mindent a fejemből és csak a feladatra koncentrálni.
 - Választottál? -  tette fel a kérdést egy nő. Én pedig bólintottam.
 - Ne kíméljenek!
Átvezettek a terem elválasztott felébe, ahol egy tojás volt a középpontban. Az egész a tenger színeiben pompázott, míg alatta izzott a keltető. Időközben mindenki kivonult és egyedül maradtam a megszületendő élettel. Odabentről apró koppanások és egy pici szív dobbanásai hallatszottak ki. Először pici láthatatlan repedések keletkeztek, majd pici mész darabok hulltak le és égtek el.    Majd egy nagyobb és még egy, Végül egy lyuk keletkezett rajta. A sötétben valami mocorgott, aztán az a lény kipislogott odabentről.
 A keltető kikapcsolt, mintha áramszünet lenne, majd felpattant a fedele. Megfogtam a tojást mire a mutáns hátrahúzódott. Lassan elkezdtem tágítani a lyukat. Mikor pedig elég nagy lett, az újszülött kiugrott én pedig hátra estem. Mikor pedig kinyitottam a szemem egy pikkelyes nagy szemű valami nézett vissza rám.

Folytatás következik......  

Boldog új évet mindenkinek!!!

Chapter three part I.

Riza

 Reggel korán keltem, hogy szendvicseket készítsek az útra, de egyáltalán nem számítottam társaságra. 

 Csenge még mélyen aludt mikor elmentem, a fiúk mellett is ninja módra kellett közlekedni, mivel egy hatalmas kupi közepén kisgyerek módjára aludtak. A konyhába érve viszont Dr. Gévay fogadott. Hirtelen megálltam az ajtóban, mire egy padlódeszka felnyikordult. Mire a doki álmos fejjel felém nézett és elmotyogott egy "Jó reggeltet". 

 -Önnek is - nyögdécseltem halkan a meglepettségtől. A konyhapulton 15 zsemle várt zacskókban, amin még jobban meglepődtem. Ugyanis tegnap még nem voltak ott. Mindenesetre előpakolásztam egy nagy tálcát, a kenyérszelő kést a vajat és a felvágottakat. Gévay továbbra is tabletjére meredve szürcsölgette a kávéját, ám mikor az ötödik szendvicset kentem hirtelen megszólalt. 

 - Láttam az arcodat tegnap, ne is próbáld titkolni, hogy többet tudsz a dologról. Fölösleges palástolnod. - szürcsölt bele a kávéjába - Miért nem mondtad el nekik a teljes igazságot? És nehogy azzal jöjj, hogy megkíméld vagy megvédd őket. Mindketten tudjuk, hogy nem igaz. - Átható szemei a napsugaraktól hol kéken, hol zölden játszottak. Egyszerre nyugtatott meg és keltett félelmet. Kétségtelen a legveszedelmesebb párosítás. 

 - Csupán szeretném ha nem lenne igaz ez az egész. - Feleltem, de mindhiába. Olyan voltam számára, mint a fényesre pucolt üveg: átlátható. 

 - Még mindig hazudsz kedvesem. De, kivételesen megkegyelmezek. Az igazság az, hogy próbálod őket eltaszítani, kivonni őket a számításodból. Minnél kevesebbet tudnak, annál inkább nem fognak megismerni, megszeretni és te is őket. Így nem fog még velük is zsarolni a titkos szervezet. Ennyi az egész. Nem akarsz összetörni. Viszont van egy hiba a tervben hercegnő. - Olyasfajta félelem száguldozott minden porcikámban amiről azt se tudtam, hogy létezik. Soha senki nem ismert ki ilyen hamar. Nagyot nyeltem és rákérdeztem: 

 - Mi a hiba? - Száját ördögien vékony mosolyra húzta. Az egész horrorisztikus volt. 

 - Először is nem ismered őket eléggé. Én viszont részt vettem a megfigyeléseken és az elemzéseken, tudom milyenek. Másodszor nem tudod magad annyira beskatulyázni, hogy letegyenek rólad. Próbálkoztál vele és mi lett az eredménye? Megtörtél és önfeledten cseverésztél és hancúroztál velük. Ezt jól bizonyítja, hogy mikor Botond faggatott megpróbáltad magad gyorsan elzárni. A többiek azt hitték megbántottak és, hogy dühös vagy rájuk, pedig csupán magadra voltál az, hiszen elgyengültél. Harmadszorra: nem ismered magad olyan jól, mint hiszed Etler Riza. Halk kuncogásától minden porcikám lefagyott. Semmi mást nem érzékeltem a hangján, a hidegen és a saját vérem áramlásán kívül. 

 - Kislány felajánlok neked egy lehetőséget, ha elfogadod több infóhoz juthatsz, és esélyt kapsz erősebbnek lenni. - Feszülten figyeltem, túlságosan is felkeltette az érdeklődésemet. Azt hiszem ilyen érzés lehet az ördöggel üzletelni. - A csapatokban ki kell jelölni egy vezetőt, egy csapatkapitányt. Olyanra van szükség aki megbízható, akire felnéznek, aki okos és jól teljesít. 

 - És ehhez nekem mi közöm van? - kérdeztem. 

 - Te leszel a vezető. - felelte egyértelműen. 

 A sokktól köpni-nyelni nem tudtam. Egy ilyen egyszerű dolgot nem tudtam hosszú másodpercekig felfogni. Nem is, egyszerűen nem akartam elfogadni. Nagyot nyeltem, majd halkan szólaltam meg: 

 - Jól sejtem, hogy ez inkább utasítás? - kérdeztem rá. 

 - Mindketten tudjuk, hogy így is - úgy is elfogadtad volna az ajánlatomat. - felhörpintette az utolsó korty kávéját, majd így szólt - Ami azt illeti szükséged van egy jobb kézre. Egy alkapitányra ha úgy tetszik. Kapitányként csupán javaslatokat tehetsz a csoportvezetőnek, és a döntést ő hozza meg, függetlenül attól, hogy milyen javaslatokat teszel. 

 - Feltételezem, hogy már meghozta a döntését. - jegyeztem meg. 

 - Szemfüles vagy aranyom, ez tetszik! Mellesleg igazad van. De ne fél jól kijössz majd vele, Sion nem egy harapós fajta. - ledermedtem. 

  - Sion? 

 -A pletykákkal ellentétben a srác a saját erejéből került ide be. Bár nem ért el olyan magas eredményt, mint te vagy Botond, attól még van benne valami ami belőled hiányzik. - felelte. 

 - Mégis mi? - értetlenkedtem tovább? 

 - Csapatszellem. Ő a kapocs ami összetartja ezt a bandát. Egyfajta központi személyiség. Minden esetre a központban megkapod a többiek aktáit, egy személyi azonosítót amivel bejuthatsz bizonyos helyekre, persze ami a hatáskörödön beül esik. - ecsetelte. 

 A nappali felől nyöszörgést, majd lépteket hallottunk, óramű pontossággal fordultunk az érkező felé. 

Az emlegetett szamár kócos hajjal és álmos zöld szemekkel jelent meg előttünk talpig pizsamában. 

 - Jó reggelt. - köszönt Gévay. 

 - Jó reggelt Sion. - halvány mosoly ült ki arcomra kisfiús kinézetétől. A kisöcsém is ilyen minden reggel. 

 - Úgy szint. - ásított. Lassan fordította tekintetét körül a helyiségen, mintha érezte volna a feszültséget. 

 - Fiam, lenne egy ajánlatom a számodra is - kezdte a mondókáját Gévike. - a csapatnak szüksége van két "kapitányra" és te lennél az "alkapitány". 

 - Ez nagy megtiszteltetés, de - próbálkozott Sion. 

 - Nem kérés és nem is kérdés volt az előbbi. Nevezheted utasításnak, parancsnak vagy aminek akarod. Hetente írsz egy jelentést, amit leadsz a felettesednek, azaz nem nekem. A feladatod, hogy segítsd őt és a tanáraitokat, valamint, hogy összetartsátok a csapatot. - Szeme sarkából láttam a rám vetülő pillantást. A mondás nem hazudik, az ördög valóban nem szokott aludni. 

 - A többit rád bízom. - fordult felém. - Az én szendvicsemben legyen sajt is. - Ezzel felrohant a kávéjával és a tabletjével az emeletre. 

- Sajnálom, hogy téged is belerángatott a dologba. - mondtam biztatólag Sionnak, majd visszafordúltam a zsömlékhez. 

- Várj ezek szerint te..- döbbent le teljesen. 

- Én vagyok a felettesed. - fejeztem be a mondatot. 

 Az elkövetkezendő fél órában elkészítettem az útravalókat, majd a reggelit. Sion pedig végig a pult mögül bámult mereven. Időközben megjöttek a többiek is és Dr. Gévey is visszatért a társaságunkhoz. 

 Reggel 8 körül mikor már minden cuccunkat összepakoltuk két izmos fülessel ellátott férfi jött a csomagjainkért, majd követtük őket egy parkolóba. 

 Mit ne mondjak a kisbusz eléggé zsúfolt volt a hét embernek. Félúton már hallani lehetett a végtagjaink nyögdécselését egy kis pihenőért. A nyújtózkodás után újra az autópályát szeltük. 

 Egy másfél óra elteltével telefont kapott Gévike, és nem a legjobb hírrel. A központ még nem állt készen az elhelyezésünkre és mi rohamosan közeledtünk az autópálya azon lehajtójához amely a cél felé irányít. 

 - Dr. Gévey nekem van egy ötletem hova mehetnénk. - szóltam hozzá a témához. 

 - Halljuk Etler! - morgolódott. 

 - Anyukám barátnőjének van egy vendégháza az egyik hegyen. És jelenleg üres a ház. Megkérhetem, hogy adja ki nekünk erre az éjszakára. A központ meg majd kifizeti, ha már egyszer idehívtak minket. - Vázoltam fel tervemet. 

 Tíz perc alatt lerendeztem a szállást miközben Gévay valakivel a központból dumált, majd harminc perc múlva lejöttünk a pályáról és haladtunk a város felé. 

 - Pontosan melyik hegyre megyünk? - kérdezte Botond. 

 - A Császtára, de nem nevezném hegynek. - feleltem. Végül egy óra további álmos néma csönd után megérkeztünk. 

 A kulcsokat minden további nélkül megkaptuk, a srácok szét is néztek. Éppen a szobaosztás zajlott, mikor Gévay jött be a teraszról. 

 - Úgy néz ki, hogy nem sokat maradunk mi itt,pedig kezdtem megkedvelni a helyet. - kezdte Mr. Morcos - Úgy néz ki a drága csúszómászó bébigyíkok olyanok, mint az időzített bombák. 

 - Gyíkok? - sipítozott Csenge. 

 - A pikkelyes kölyökpuli jobban tetszik? - fogalmazott újra Gévike, mire Csenge megrázta a fejét. 

 - Riza - fordult felém - Szedd össze a csapatodat este 6-ra. Ugyanis a kiskedvenceitek 8 órától folyamatosan fognak kikelni. Szóval időben oda kell érnünk. 

 - Rendben, de remélem nem a majmokkal megyünk. - feleltem. Viszont válasz nélkül maradtam ismét, mivel a morcos professzor felcsoszogott az emeletre. 

 - Mi az, hogy a "csapatod"? - kérdezte undorodva Csenge. 

 - Dr. Gévay őt nevezte ki csapatvezetőnek, még én egyfajta titkár szerepet töltök be. - Nézett rá rosszallóan Sion. - Egyikünk se kérte a posztot elhiheted, a vezetőnk így döntött és kész. 

 - Felettébb logikus döntés volt a Doki részéről - fűzte hozzá Botond - végül is, kell a húzóerő mindkettőnk számára. 

 Fél ötig mindenki elhúzódott egy külön sarokba. Ám kerek harminc perckor rájöhettek a többiek, hogy a serpenyőből sosem lesz cintányér. Így jártak, ha már nem halottak meg negyedszerre sem. 

 Hatra már a hűlt helyünk sem volt látható. Ugyanis egy helikopter (!!) belsejében szorultunk össze. Hangtalanul suhantunk végig a kora esti égbolton a hegyek felett. A pilóta sikeresen elkerülte a lakott területeket, így a felszállás után nem sokkal már nem tudtuk hol is vagyunk éppen. 

 - Doki, én is értem, hogy sietünk, de a helikopter elég nagy túlzás. - szólt Botond. 

 - Fiacskám, a kormánynak és a szervezetnek többe kerül az elvesztegetett idő, mint, hogy próbálja a dolgait takargatni. Így a helikopter témá lezárva, amúgy sem bírom a magasságot. - mondta émelyegve. 

 Ki tudja mennyi idő elteltével egy földteraszra szálltunk le, majd elindúltunk az ösvényen. Az utunk egy szürke ablak nélküli körülbelül négy emeletes épülethez vezetett. Doki a nyugati szárnyhoz vitt minket, majd megnyomott egy gombot és egy női hang szólalt meg: "Kérem a jelszót" 

 - Hol a nap nyugszik ott kezdődik az éjj. - felelte Gévay. Egy éles sípolás és egy ajtó méretű téglarész mozdúlt el a falból, mögötte pedig üres szürke folyosó húzódott. 

 Gévike egyenesen előre ment, mi pedig mögötte kullogtunk, mint kiskacsák a kacsamama után. Be kell valljam olyannyira helyes volt akkor ez a hasonlat, hogy felpofoznám magam. 

 A folyosó végén jobb és bal oldalt is egy-egy lépcső helyezkedett el. Mi lefelé indultunk el. Az egész olyan volt, mint egy horror filmben. Beépített lámpák a folyosón, fehérre meszelt fal, sehol egy lélek. Végül találtunk egy portát, ahol felhívtak egy doktornőt aki szervezi ezt az egészet. 2 perc múlva egy fehérköpenyes húszas évei végén járó nő gurult elénk. Ombre haja barnából mézszőkébe torkollott, ami jól állt neki. 

 - Sziasztok Omega csapat! - azt hiszem a vigyortól és a hangjától mindannyian elég savanyú képet vághattunk, mert a hölgy kissé meglepett képet vágott. 

 - Ne fáradj Irina a gyerekes meséiddel, már tudják miért vannak itt. - zárta rövidre Gévey. 

 - Ó - szomorodott el - nos akkor kezdjük is, mert nem éritek el a tojásokat. - A görkorcsolyás, fehérköpenyes modell, csak azt nem vette észre, hogy nem tudunk vele együtt haladni. Nos igen, a diploma mellé nem mindig osztanak észt, így van ez a doktorival is. 

 Öt perc loholás után kiraktuk Csengét, majd Botondot. Mikor Sionra került sor búcsúzóul adtam neki egy "baráti ölelést". Ami szigorúan baráti volt. Elvégre mióta megtudta mi vár rá, folyamatosan idegeskedett. Bár kissé megszeppent a hirtelen tettől, de viszonozta. 

 -Csak ügyesen! - mondtam biztatólag. 

 Az utolsó megálló az enyém volt. Annyi eszem egy ilyen tresszes helyzetben is volt, hogy figyeljem a veszélyt mutató táblákat a termeken. Mindegyik 25%-os szintet mutatott, csupán az enyém érte el a 45%-ot. 

 - Jól van kölyök. Látom észrevetted, hogy rád sokkal nehezebb feladat vár, mint a többiekre. Gondolom azt is összeraktad, hogy ezek a kis szörnyecskék személyre szabottak, és ezért fenyegettek meg. Figyelj, nem tudom előre mi fog történni. Csak egyet tanácsolhatok. 

 - Legyek én az erősebb? - kérdeztem. 

 - Egy vérszomlyas mutánssal szemben? Te megőrültél? - Néha tényleg úgy érzem, hogy az állítólagos mesterünkbe semmi tanítói érzék nem szorult, hiába van tanári diplomája. - Add el magad, az a csupasz patkány lehet veszélyes is, de lehet fegyelmezett és engedelmeskedő. Minden az első pillanaton múlik. - fejezte be, majd búcsúzóul megveregette a vállam. 

 A terem nem volt nagy, csupán egy kisebb hálószoba. Az egésznek a közepén egy hatvan centi magas tojás volt, mely azúr fénnyel lüktetett. Az embrióra műszerek csatlakoztak. A szobában volt egy hatalmas tükör, nem is, egy olyan üvegablak, mint a vallató termekben. Biztos egy tucat szemár vizslat odaátról. 

 Hirtelen reccsenést halottam és a tojás felé kaptam a fejem. Apró hajszálrepedések jelentek meg rajta, melyek egyre hosszabbodtak és tágultak. Kisebb héj darabok le is estek belőle. 

 Már nem volt visszaút, elkezdődött.

Kedves olvasók!

Iszonyúan röstellem, hogy két hónap telt el az utóbbi és a mostani fejezet között. Remélhetőleg tudok változtatni ezen.

Nem akarok senkit sem kifogásokkal traktálni, mert nem lenne értelme.

Iszonyúan szemét vagyok, hogy mindezek után még arra kérlek benneteket, hogy küldjetek visszajelzést. Viszont elárulhatom, innentől már felgyorsul a cselekmény. Szóval érdekes és izgalmas részekre lehet számítani.

Üdv., Majra

Chapter two part II.

Egek! 8 feliratkozó! (wattpaddal együtt) Nagyon hálás vagyok! Köszönöm szépen a visszajelzéseket! Fenomenálisak vagytok, komolyan, eddig senki nem bírta eddig az agymenéseimet! Wow. 
 Remélem tetszeni fog ez a rész is. Jó olvasást! ^^ 

Sion

   - Nos, üdvözöllek benneteket a ma esti szállásotokon! - mondta a nevelőnk ironikus hangvétellel. Ami azt illeti meg se hallottuk, mit mondott. Tátott szájjal bámultunk előre, ugyanis egy fákra és cölöpökre épített erdei kastély állt előttünk, egy igazi erőd.

 Kötélhidak kötötték össze a több kisebb házikót, melyek nagyban emlékeztettek a régi mesefilmekre, ahol a gyerekek ilyen helyeken bandáztak. Persze nem ilyen luxusban, de faházban. 

 Azonnal felrohantunk a fa lépcsőn, majd berontottunk az előtérbe. Onnan pedig pont kilátás nyílt a nappalira. Heverők, kanapék és fotelek voltak elhelyezve a helyiségben. Tele hatalmas puha párnákkal. Csupán összenéztünk és tudtuk, mind ugyanarra gondoltunk. 

 Egy ugrással a kanapén termettem és felkaptam egy pufi párnát és nekitámadtam Botondnak. Konkrétan vívtunk a párnákkal, de nem volt komoly harc. Elvégre ő sem tudta megállni, hogy halványan fel ne nevessen. 

 A lányok szintén párbajoztak, mikor Csenge éppen hátsón találta ütni Rizát én akkorát nevettem, hogy a következő pillanatban egy erős csattanással egy párna ütődött a fejemnek. Én annyira meglepődtem, hogy leestem a kanapéról. Na most rajtam nevetett mindenki. 

  - Na jó! Ezt most hagyjátok abba! Különben nem leszünk jóban! - Nem figyeltem rá. Felugrottam és rátámadtam a lányra, aki először meglepődött, de derekasan helytállt. - A Galérián lévő ágyat én használom majd, a fiúk a nappaliban alszanak, a lányok pedig a külön kunyhóban, rendben? - Komolykodott a doki.- Viszont egyetlen fürdőszoba van. És csak az 5 percen belüli zuhanyzás engedélyezett. - nézett ránk szúrós szemmel. 

  - Lányok a ti szállásotok a függő híd végén van egy másik fán. A cuccotokat oda vitték. - nézett rájuk - Ne pakoljatok ki mindent, csak amire holnap és ma este szükség lehet. Remélem emlékeztek rá, hogy hajnalban kelünk szóval kilenckor már nem akarok egyetlen égő lámpát sem látni a "hálókban".- Ezzel felbaktatott a lépcsőn, majd magára zárta az ajtót. 

 Néha komolyan nem értem ezt az embert. Egyszer játszani a felelősségteljes nevelőt, máskor az se zavarná, hogy az emeleti ablakon ugrálunk kifelé egyesével, miközben ő a reggeli kávéját fogyasztja. 

 Míg én a gondolataiban merültem el, addig Riza rászánta magát a távozásra. Ám Botond hirtelen a csuklója után kapott és jól megszorította. A mozdulat után pár másodperccel feszültség öntötte el a testem. Eddig sem kedveltem a srácot, de ha az egyetlen normális csapattársának baja esik átrendezem az arcát, erre mérget vehet. 

  - Riza, légy szíves ne menj még - A bensőséges viselkedésétől hányni tudtam volna.- Ne vedd tolakodásnak, de elmesélnéd, hogyan kerültél ide? Hogyan válogattak be? 

  - Jól van egye fene! De előre szólok nem vállalom a felelősséget értetek! - Bármennyire szeretném helyre rakni Botondot, de végül is örülök, hogy megkérdezte, de annak még jobban, hogy Riza a bizalmába avat.- Nos az északi magyar régiókban elég sok pletyka szállingózott a tesztel kapcsolatban. Több állam ellenes mozgalom kihasználta ezt. Nem tudom, hogyan de sikerült a kormány adatbázisába beférniük, de csak egy rövid időre. Megtalálták az okát annak, hogy miért van szükség ránk, gyerekekre Mi egy kísérletben veszünk részt innentől kezdve. Valószínűleg mivel mi az Omega csapat tagjaiként elit helyet foglalunk el a projektben, elég hosszú távú lesz a "munkaviszonyunk". - Rajzolt macskakarmokat a levegőbe. - A kísérletről viszont nincs információm. Ami azt illeti, éppen ezért nem örülök, hogy beválogattak. 

  - Akkor miért nem utasítottad vissza őket? - kérdezte Csenge. 

  - Megpróbáltam - válaszolta lesütött szemekkel.- Nem lett jó vége. - Majd kifutott a szobából, sőt még az épületből is. 

  - Most miért kellett felzaklatni? Látszott rajta, hogy mélyen érinti a dolog! - rivallottam rá dühömben Botondra. Ha Csenge nem állt volna közénk biztos, hogy megvertem volna. 

 Hirtelen kicsapódott az emeleti szoba ajtaja, Mr. Morcos pedig álmoskás fejjel nézett ránk a küszöbről. 

  - Azt hittem valami zajt hallottam, de mindegy is biztos a fáradtság miatt van. Ó, amúgy ti készítitek el a vacsorát. Ajánlom, hogy finom legyen, mert nagyon éhes vagyok! Aztán nehogy szendvicseket készítsetek! - Ezzel vissza is ment a medve a barlangjába és jól magára zárta az ajtót. 

  - Na most légy okos! - Fordultam Botondhoz. - Ugyanis egy szendvicset is épphogy össze tudok rakni, és az se valami leányálom, feltételezem Csenge sem éppen egy remek szakács, és te sem nézel ki annak. Szóval, hogyan tovább? - morogtam rá. Mire ő egy nagyot nyelt. Félt tőlem. haladás legalább már nem néz egy féregnek. 

  - Talán Riza segíthetne. - vetette fel suttogva. Egy halk kényszeredett nevetés hagyta el számat. Nem gondolja komolyan, hogy a történtek után Riza örömmel segít nekünk, ugye? 

  - Remélem tudod, hogy az előbb valami olyan dolgot hoztál fel nála ami fájdalmas. Ráadásul az épp, hogy gyógyulásnak indult sebet még jobban felszaggattad. Riza szerintem épp a kunyhónkban próbálja összerakni magát, miközben a könnyeit törölgeti. - mondta Csenge. Annyi határozottságot és bánatot még sosem láttam egyszerre senki szemeiben. ledöbbentem, de Botond is. Nem erre számítottunk Csengétől. Lehet, hogy több van a plaza cica maszk mögött? 

  - Minden esetre, ha nem akarunk Gévikétől kikapni, akkor szükség van rá. Úgyhogy Sion menj csak utána és kérj bocsánatot mindannyiunk nevében és kérd meg szépen, hogy segítsen. - Zárta le a témát Csenge. 

  - Miért én? - hüledeztem. 

  - Azért, mert Botond az előbb alaposan megbántotta és téged jobban kedvel, mint engem. Szóval találj ki egy szöveget és indíts! - mondta ellentmondást nem tűrően. 

Nehogy Csenge lekapja a fejemet a nyakamról, elslisszoltam a függőhidat keresve. Az épületet körbe ölelő balkon végén találtam. Elég rozoga falécekből állt a járda, amiket erős kötelekkel rögzítettek egymáshoz, ami azt illeti a korlát is ebből volt. így az embert már az első lépésnél elöntötte a félelem. 

 Végül úgy döntöttem, hogy előbb kitalálok egy bocsánatkérő szöveget. Hangosan próbálkoztam, különböző mimikákkal, de egyik se volt elég jó. Végül a sablon szöveg mellett döntöttem, mivel idegességemben másba még belekezdnem sem sikerülne. Így nekivetettem magam a függőhídnak. Tekintetem a lányok kunyhojának ajtajára szegeztem, és a magas térdemeléshez hasonló mozdulatokkal gyorsan átfutottam a hídon. Mikor láttam, hogy épségben átértem, tekintetemet az ég felé fordítottam és hálát adtam, hogy még élek. 

 Bekopogtam az ajtón és mikor Riza ajtót nyitott idegességemben elvörösödtem és dadogni kezdtem: 

  - S-sz-szia! Fi-figyelj, ne haragudj az előbbiért. Ne-nem kellett volna í-így viselkednünk. 

  - Nem haragszom, de igazán nem kellett volna eljönni ideáig emiatt. - legyintett és elmosolyodott. Ám valamiért éreztem, hogy ez inkább kényszeredett, mintsem őszinte megnyilvánulás. 

  - Örülök, így ezerszer könnyebb dolgom lesz veled. - fújtam ki a levegőt- Dr. Gévay kikecmergett az emeleti szobából egy pillanatra, hogy közölje azt eszünk vacsorára amit főzünk. Ami azt illeti egyikünk sem ért az ilyesmihez ezért reméltük, hogy esetleg te ki tudnál menteni bennünket. - Bámultam rá kiskutya szemekkel. Mire ő nevetni kezdett. 

  - Bocsáss meg, csak tudod - Kuncogott.- Olyan volt ez az egész, mintha az öleb cirkuszi trükkökkel próbálná kiengesztelni a gazdáját. Nem akartalak megbántani...- Hirtelen kitört belőlem a nevetőgörcs, mire Riza teljesen összezavarodott. 

  - Nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű lesz az egész. És az eshetőségeket beszámítva jobbnak láttam a sablon, előre betanult szöveget. - Feleltem könnyek között. 

 Meséltem neki "Gévi" fenyegetéséről. Próbáltam kifigurázva leutánozni, ami olyan jól ment, hogy se én se Riza nem vettük észre, hogy átkeltünk a pokol hídján, annyit nevettünk. 

 A főépület konyháját nem volt nehéz megtalálni, a nappalitól kb. két ajtónyira helyezkedett el. Csenge és Botond éppen a hűtőben turkáltak valami ehetőt keresve. Feltételezhetőleg Csenge indíttatására, mikor meghallották, hogy megjöttünk. 

  - Riza, én őszintén... - Nem hagyta, hogy bocsánatot kérjen. Félt, hogy gyengének tekintjük majd. Botond nyakába ugrott és megölelte. Be kell valljam kissé féltékeny voltam, de hála az égnek Riza rögtön tovább állt. 

  - Na jó! halljam mit szeretnétek enni? - Villantott egy barátságos mosolyt. 

A vacsorát illetően tojásban, pirítósban és teában egyeztünk meg. Persze ha már egy csapat leszünk, akkor segítenünk kell a másiknak, így addig nem hagytuk békén amíg bele nem egyezett, hogy segítsünk neki. 

  - Rendben, én készítem a pirítósokat. - stoppoltam elsőként. 

  - Tea készítés. - kapcsolt Botond is. 

  - Akkor én terítek. - mondta Csenge. 

 A dolgunkat hamar elvégeztük, így már az evéshez készülődtünk, mikor a galéria szoba ajtaja nyikorogva kinyílt. Gévike álmos fejjel mászott le az emeletről, mikor pedig meglátott bennünket az asztal mellett ledermedve ő is meglepődött. 

  - Ezt ti dobtátok össze? - mutatott a vacsoránkra. Mi kuncogtunk rajta egy keveset. riza intett, hogy ideje nekiállni enni. Gévikét sem kellett kéretni, csak úgy, mint minket. 

  - Hé, lassabban! Elrontjátok a gyomrotokat! - szidott össze minket Riza. Elnevettük magunkat, csupán Dr. Gévay arca merevedett komolyra. Végül a vacsora végén meg is tudtuk miért. 

  - Lenne némi megbeszélnivalónk az elkövetkezendő időszakról. - hangjától mindannyian összerezzentünk. - Holnap az ország egyik Észak-Keleti régiók egyikébe utazunk. A hegyekben van egy okkult kutatásokra szakosított intézmény. Itt fog zajlani a kiképzésetek. - Nem egészen értettem, hogy mi folyik itt. Rizán kívül a Csenge és Botond és hasonlóképpen volt.. - Rizától már így is tudtok egy keveset a dolgokról. - teljesen lefagytam. - Ne higgyétek, hogy az emeletre nem hallatszott fel. Minden esetre valóban biológiai szörnyekkel fogtok, dolgozni. Viszont ti fejlettebb lényeket fogtok kapni, mint az eddigi résztvevők. - Könyörögtünk, hogy meséljen, de szikrázó pillantásai elhallgattattak. 

 Este miután Csenge és Gévike aludni indultak, Riza pedig a konyhába mosogatni, mi Botondal nekiálltunk megágyazni. 

  - Botond szerinted mi vár ránk, majd északon? - kérdeztem. Ő abbahagyta a lepedő igazgatását és az ablakon kimeredve csak ennyit mondott: 

  - Bármi is történjék nem lesz egyszerű. Nem kizárt, hogy megsérülünk, mind fizikailag mind lelkileg. Félelmetes dolgok várnak ránk, de amíg itt vagyunk egymásnak túlvészelhetjük. - Belegondolva Botondnak igaza lehet. Talán ő sem olyan amilyennek képzeltem. 

  - Figyelj én elmegyek lezuhanyozni, ha a lányok jönnének szólnál nekik? - kérleltem. Ő pedig biztatólag elmosolyodott és bólintott. 

 Mire az ágyba kerültem már a konyha felől nem szűrődött ki se fény se zaj. Botond is elment utánam a fürdőbe, még fél álomból halottam ahogy bezárja maga mögött az ajtót és jó éjszakát kíván. 

 Álmomban ismét ugyanott jártam, mint az elmúlt hónapokban. 

 

 Talpam ismét egy pocsolyába taposott. A szőke hölgy a kietlen épület másik végén távozni készült én pedig utána akartam kiáltani, hogy ne menjen és ne hagyjon megint egyedül, de egy hang sem jött ki a torkomon. 

 Ám ezek után nem nyelt el a sötétség, mint szokott lenni. Egy kéz simított végig a karomon, majd annyit suttogott: "Semmi baj! Aludj tovább és evezz egy szebb helyre az álmok taván."

Az első díjam!

Nagyon nagy megtiszteltetés ért engem Mayer Réka a Number 4 - Invisible c. blog írónőjétől!  Ugyanis megkaptam s a történetem életében (is) az első díjat!

Természetesen a megtiszteltetés mellé feladatok is járnak, amiket az én jelöltjeimnek is meg kell majd csinálniuk. Lássuk is őket:

1. Köszönd meg a díjat és tedd ki, kitől kaptad!
2. Olvasd el annak a blogját, akitől kaptad!
3. Írj 12 dolgot a blogjáról!
4. Írj 12 dolgot a saját blogodról!
5. Válaszolj a 12 kérdésre
6. Tegyél fel 12 kérdést.
7. Kommentelj annak a blogjára, akitől kaptad a díjat, hiszen mindenkinek jól esik a visszajelzés. Ez lehet kritika, vélemény, a lényeg, hogy építőjellegű legyen!

12 dolog a Nuber 4 - Invisible-ről:

1. Én már korábban írtam kritikát erről a blogról és be kell valljam kicsit szomorú vagyok, hogy néhány dolgot nem fogadott meg az írónő.

2. Mivel E/1-ben írsz nagyon fontos az érzelmek és gondolatok átvitele, amit a vége felé olvastam is, csupán eléggé szegényesen.

3. engem kicsit zavartak a történet kellős közepébe tűzdelt képek.

4. A képek nem helyettesítik a tájleírást. Pedig tényleg szívesen olvastam volna a karakter szemein keresztül mégis milyen a körülötte lévő világ.

5. Nagyon tetszik a blog fejléce.

6. Imádom az alaptörténetet. tényleg. Rengeteg mindent ki lehet belőle hozni.

7. Ez volt az első blog amit végigolvastam. ( Ha nemszámítjuk a Miracolous novellákat.)

8. A karaktereket kicsit jobban ki kellene dolgoznod, mert szívesen megismerném jobban Jeffet és Nathaniel-t.

9. Sokszor le se írod a főszereplő gondolatmenetét pedig hidd el rengeteget dobna a dolgokon.

10. Látszik, hogy tehetséges vagy, viszont még gyakorlásra van szükséged. (De kinek nincs?)

11. Frászt kapok a menüből visszanéző szemekre. Komolyan!

12.*Lö alig várja a 2.évadot ezért feliratkozott a blogra*

12 dolog az Omegáról:
1. Eredetileg nem ez lett volna a blog címe, hanem más. Persze már elfelejtettem, hogy mi lett volna.
2. A történetet trilógiának tervezem: 1.Omega - A vég, 2. Rise - A felemelkedés, 3. Alfa - Egy új kezdet
3. Először nem akartam elkezdeni a történetet, mert volt már egy szüneten lévő és egy futó blogom.
4. Eddig ez a legolvasottabb történetes blog amit valaha írtam.
5. A kezdetekben anime karaktereket szerettem volna berakni karaktereknek.
6. A szereplők nevének mind jelentése van kivéve Csengét.
7. A prológus eddig azért nem írtam meg, mert egyszerűen nem tudtam előzményeket írni. Természetesen ez nem fog így maradni, ugyanis mostanra akadt egy-két ötletem.
8. Eredetileg egy olyan Magyarországban játszódott volna a történet, amely világhatalom.
9. Először egy külön fajt akartam teremteni a biológia szörnyeknek, amiket Lupidoknak neveztem volna el. Végül maradtam a Sárkányoknál.
10. Rendszeresen töltögetek le Pinterest-ről képeket, amelyek valamilyen szinten kapcsolódnak a történethez. Egy komplett mappám van a gépemen már belőlük.
11. Én totálisan beleszerettem a blog design-jába. *.*
12. Ami azt illeti rengeteg fordulatot tartogatok még az olvasók számára. ;) De ez még T--I--T--O--K!

Válaszom a 12 kérdésre:

1. Como Estás? :D (Hogy vagy?)
  Remekül.

2. Ki a kedvenc bloggered és bloggerinád?
   Igazából nincs kedvencem. Bárki akit ismerek, mind megfogott valamivel.

3. Szerinted milyen a jó történet?
  Fordulatos, és mindezek mellett képes úgy átadni az érzelmeket és a helyeket, mintha én magam lennék a főszereplő akivel mindez megtörténik.

4. Milyen eszközről írod a blogodat?
  Általában asztali gépről.
5. Szerettél-e már bele egy blogger/bloggerina által kitalált karakterbe?
  Még nem volt rá példa, de ki tudja? Egyszer...
6. Úgy, amúgy... filmből/könyvből/sorozatból vagy blogból volt e már kedvenc főgonoszod? :D
   Hát...... Jonathan C. Morgenstern alias Sebastian
7. Melyik a kedvenc emojid?
   Igazából ritkán használom őket, de ha muszáj egyet írni akkor a sírva nevetős.
8. Egy 1-10-es skálán mennyire tetszett a blogom? :D
    9, mert rövidek voltak a részek és bizonyos dolgokat jobban kifejthettél volna.
9. Lett kedvenc szereplőd?
   Nathaniel-t és Jeff-et egészen megkedveltem viszont vannak dolgok amiken javítanod kell velük kapcsolatban.
10. Van-e olyan zene, amiből van kedvenc rapp részed, amit nagyon jó hangzásúnak találsz? :D
    Ne kövezz meg, de nagyon kevés rappet hallgatok és ennek lehet az is az oka, hogy nagyon nem az én stílusom. viszont Deniz szövegei nagyon tetszenek.
11. Melyik a kedvenc zenéd most?
     A DOROTHY-tól a Wicked Ones
12. Ki a kedvenc színészed? (nőt is, férfit is)
        Anne Hataway és Johnny Depp, főképp azért mert bárkit játszanak, az nagyon élethű.

Az én 12 kérdésem:
1. Miért szeretsz írni?
2. Mióta írsz?
3. Milyen műfajban érzed otthon magad, és miért?
4. Miért ezt a címet választottad a történetednek/blogodnak?
5. Kik azok az írók akikre felnézel?
6. Publikáltatnád a most futó történetedet?
7. Kik azok akik támogatnak az írásban az olvasóidon kívül?
8. Melyik könyvet olvastad utoljára?
10.  Mi inspirál a legjobban?
11. Melyik az a páros akiket a legjobban shippelsz?
12. Milyen gyakran kapsz az olvasóidtól véleményt?

Az én  jelöltjeim:

Damn, Prince!

Önmagunk árnyékai

Sly Sweetheart

A legnehezebb küldetés

Miracolous: The Pub

Passz.

Chapter two part I.

Riza

- Nos, üdvözöllek benneteket a ma esti szállásotokon! - mondta a nevelőnk íronikus hangvétellel. Ami azt illeti meg se hallottuk, mit mondott.Teljesen elakadt a lélegzetem. Ott volt előttem egy komplett erdei kastély! A délutáni nap sugarai arany bevonatot képeztek a fából készült erődön. Az egész olyan volt, mintha ragyogna. Valahogy sikerült kivernie minden aggodalmas gondolatot és tévképzetet a fejemből annak a pillanatnak, ahogy ott álltunk tátott szájjal mind a négyen. Ám sajnos a bensőséges pillanatnak hamar vége szakadt.

-Na nem a szánkat tátjuk! Irány befelé! - Mr.Morcos kedvére téve felszaladtunk ám az előtérből pont kilátás nyílt a nappalira, ezért, mint a kisgyerekek, nekivetettük magunkat a foteleknek és a kanapénak. Az egész annyira hihetetlenül lenyűgöző volt!

 - Na jó! Ezt most hagyjátok abba! Különben nem leszünk jóban! - Annyira nem figyeltünk a tanárunkra és tovább hülyültünk. A motyogásából, ami feltételezhetőleg a reakciója volt a viselkedésünkre, amit kivettem a következő volt: "Miért is vállaltam el ezt a munkát?". Már most sajnáltam szegényt. Hogy fogja kibírni az egész évet?

- A Galérián lévő ágyat én használom majd, a fiúk a nappaliban alszanak majd, a lányok pedig a külön kunyhóban, rendben? - Fordította szót komolyra a felügyelőnk. Nem igazán volt ínyemre, hogy ezzel a plázacicával osszanak be egy szobába, de még mindig jobb, mintha a nappaliban aludnánk. - Viszont egyetlen fürdőszoba van. És csak az 5 percen belüli zuhanyzás engedélyezett. - nézett ránk szúrós szemmel.

 - Lányok a ti szállásotok a függő híd végén van egy másik fán. A cuccotokat oda vitték. Ne pakoljatok ki mindent, csak amire holnap és ma este szükség lehet. Remélem emlékeztek rá, hogy hajnalban kelünk szóval kilenckor már nem akarok egyetlen égő lámpát sem látni a "hálókban".- Ezzel, mint aki letudta a havi munkát, felment a galéria részre,  majd egy ajtó csapódást hallottunk.

Én elindultam volna  a hálónkat megkeresni, de hirtelen egy kéz erősen megragadta a csuklómat.

- Riza, légy szíves ne menj még -  A soványabbik fiú volt az. Emlékeim szerint Botond volt a neve. - Ne vedd tolakodásnak, de elmesélnéd, hogyan kerültél ide? Hogyan válogattak be? - A gyengeségeim közé tartozik, hogy nem tudok ellenállni a kiskutya szemeknek. De amit ez a fiú produkált az azúr szemeivel azt még egy kölyök husky is megirigyelte volna.

- Jól van egye fene! De előre szólok nem vállalom a felelősséget értetek! - Néztem rájuk szúrós szemmel. Ők bezzeg tudatlanságukban csak vigyorogtak a dolgon. - Nos az északi magyar régiókban elég sok pletyka szállingózott a tesztel kapcsolatban. Több állam ellenes mozgalom kihasználta ezt. Nem tudom, hogyan de sikerült a kormány adatbázisába beférniük, de csak egy rövid időre. Megtalálták az okát annak, hogy miért van szükség ránk, gyerekekre. - Nehezemre esett kinyögni nekik, úgy az igazságot, hogy csupán annyit tudjanak ami a hasznukra és nem a kárukra válik.

 - Mi egy kísérletben veszünk részt innentől kezdve. Valószínűleg mivel mi az Omega csapat tagjaiként elit helyet foglalunk el a projektben, elég hosszú távú lesz a "munkaviszonyunk". - Rajzoltam idéző jelet a levegőbe. - A kísérletről viszont nincs információm. - hazudtam. - Ami azt illeti, éppen ezért nem örülök, hogy beválogattak.

 - Akkor miért nem utasítottad vissza őket? - kérdezte Csenge.

 - Megpróbáltam - válaszoltam lesütött szemekkel, hogy ne lássák a csillogását a könnyeknek. - Nem lett jó vége. - Fejeztem be ennyivel. Kitéptem a kezemet a szorításból és már rohantam is a függőhídhoz.

A főépületet körülvevő erkély végében találtam rá a függőhídra. A szoros kötelek alul deszkákat tartottak, amely egyfajta járdaként funkcionált. Az egész annyira imbolygott, hogy a szívem ki-ki hagyott egy-egy ütemet minden egyes széllökésnél.

 remegő szívvel léptem rá az első deszkára, majd a kötélbe kapaszkodva a következőre. Tudván, hogy nem sokáig maradhatok egyedül erőt vettem magamon és gyorsabb tempóra kapcsoltam. mire elértem a másik faházat, minden porcikám remegett.

 A lányok részlege már nem volt annyira fényűző, mint a főépület. Az ajtóval szemben egy kis kávézó asztalka volt két székkel. A bejárat mellett egy tükör helyezkedett el, ami kissé karcos is volt. Ugyanazon fal mellett egy  faágy volt található egy karnyújtásnyira az ágytól állt egy kisebb komód. A szoba másik felére is ugyanez volt igaz.

  A helyiség egyszerűségét a mi bőröndjeink törték meg. A pakkok egy hatalmas kupacot alkottak a szoba közepén. Nem volt nehéz megtalálni az enyémeket, ugyanis a sötét lila (már majdnem fekete) pakkom erősen elütött a csillogó párducmintás daraboktól.

 A bejáratfelőli ágyra telepedtem le. Bár nem volt egy felhő puhaságú matracunk mégis kényelmesnek lehetett mondani.
 Előhalásztam a pizsamám, a holnapi ruhámat, törülközőt és minden egyebet amire szükségem lehet. Pont végeztem a pakolással mire kopogtak az ajtón. Lassan odacsoszogtam a bejárathoz, majd lenyomtam a kilincset. Sion állt előttem. Idegességében a kezét tördelte és mikor a szemembe a füle picit vörösre színeződött.
 - Szia! Figyelj, ne haragudj az előbbiért.Nem kellett volna így viselkednünk. - dadogta.
 - Nem haragszom, de igazán nem kellett volna eljönni ideáig emiatt. - Vágtam közbe legyintve. Bár valóban egy érzékeny területre tapintottak rá. Mégis próbáltam őket védeni a vállamon ülő kisördög ellen.
 - Örülök, így ezerszer könnyebb dolgom lesz veled. - úgy fújta ki a levegőt, mint akinek egy mázsás súly került le a válláról. - Dr. Gévay kikecmergett az emeleti szobából egy pillanatra, hogy közölje azt eszünk vacsorára amit főzünk. - A fejét szégyenlősen lehorgasztotta. - Ami azt illeti egyikünk sem ért az ilyesmihez ezért reméltük, hogy esetleg te ki tudnál menteni bennünket. - villantott egy félmosolyt könyörgő kiskutya tekintettel körítve. Az egész előadása olyan volt, mintha egybegyakorolt trükk lett volna. "Mint egy cirkuszi kutya" jutott eszembe. a gondolattól pedig alig bírtam visszatartani a nevetést.
 Kuncogásomra és rázkódó vállaimra tekintve szegény fiú teljesen zavarba jött.
 - Bocsáss meg, csak tudod - nehezen sikerült csak kinyögni a szavakat a nevetőgörcstől - Olyan volt ez az egész, mintha az öleb cirkuszi trükkökkel próbálná kiengesztelni a gazdáját. Nem akartalak megbántani...- ettől már ő is hangosan felnevetett. Rajtam volt a zavarodottság sora.
 - Nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű lesz az egész. És az eshetőségeket beszámítva jobbnak láttam a sablon, előre betanult szöveget.
 Rengeteg mindenről beszélgettünk, úgy éreztem magam mellette, mintha ezer éves barátok lennénk. Hála Sionnak még azt sem vettem észre, hogy átkeltünk az ingatag fahídon. Ami meglepő, mert rettenetesen félek a magasban, főleg ha alattam a talaj ingatag.
 A főépület konyhája nem volt hatalmas, csak úgy mint a többi helyiség. mégis tökéletesen fel volt szerelve. Csengéék éppen a hűtőt kutatták át mikor megérkeztünk. Botond rögtön ott hagyta a lányt, hogy velem beszélhessen:
 -Riza, én őszintén... - Életem legőrültebb tettét hajtottam végre, félredobtam minden elvemet és egy gyors öleléssel hallgattattam el. Amilyen gyorsan csak tudtam rögtön a konyhában termettem és körülnéztem.
 - Na jó! halljam mit szeretnétek enni? - kérdeztem tőlük. Még mosolyogtam is! Ami valljuk be: tőlem karácsonyi ajándék, sőt csoda!
 Valahogy, valahol legmélyen mégis örültem nekik. Kaptam az égtől három olyan embert akik a maguk hibáival elviselhetőek, sőt egész kedvelhetőek! Velük lenni olyan volt, mintha az elmúlt évek sértései és fájdalmai sosem léteztek volna. Mégis attól féltem, hogy ez a törékeny virág atomjaira hullik, ők pedig mind meggyűlölnek.
 A vacsorát illetően a tojás, pirítóssal és teával tűnt a legegyszerűbbnek. Bár az elején egyedül akartam mindezt elkészíteni, de a fiúk ragaszkodtak hozzá, hogy mindannyian vegyük ki a részünket. Mondván "így is úgy is egy csapat leszünk, ideje együtt működni". Sion elsőként le is stoppolta a pirítós készítést. Botond a teát főzte, míg Csenge a terítéssel bajlódott. természetes, hogy nekem jutott a tűzhelyi meló.
 Pár másodperc múlva az emeleti szoba ajtaja kicsapódott és Dr. Gévay dübörgött le a lépcsőn. A küszöbön megállt és az arca a meglepődöttség és különböző érzelmek váltakoztak, majdnem olyan gyorsan, mint ahogy a csapból folyik a víz.
 -Ezt ti dobtátok össze? - Bökött az asztal felé. elmosolyodtam. A zsémbesség mentés pillanataiban úgy viselkedett akár egy gyerek. Ezen mosolyognom kellett.
 -Hát akkor jó étvágyat! - Intettem az asztal felé. Nem kérették magukat! Úgy zabáltak, mint akik életükben nem ettek! - Hé, lassabban! Elrontjátok a gyomrotokat! - szidtam őket mint a gyerekeket szokás. A többiek nevettek, de Dr. Gévay arca komolyra merevedett.
 - Lenne némi megbeszélnivalónk az elkövetkezendő időszakról. - hűvös, metsző hangja végighasított az épületben. Minden porcikám beleborzongott. tudtam, hogy mi jön, mégsem akartam elhinni. Saját magamtól sem. - Holnap az ország egyik Észak-Keleti régiók egyikébe utazunk. A hegyekben van egy okkult kutatásokra szakosított intézmény. Itt fog zajlani a kiképzésetek. - A többiek értetlen pillantásai miatt szemét forgatta. nem akart magyarázkodásba kezdeni. Mégis megtette. - Rizától már így is tudtok egy keveset a dolgokról. - A lélegzetem is elállt a meglepettségtől. - ne higgyétek, hogy az emeletre nem hallatszott fel. Minden esetre valóban biológiai szörnyekkel fogtok, dolgozni. Viszont ti fejlettebb lényeket fogtok kapni, mint az eddigi résztvevők. - hiába kérleltül, hogy meséljen még, egyetlen szúrós pillantással elcsöndesített mindjájunkat. 
 vacsora után elpakoltunk, én pedig maradtam mosogatni. Valahogy mindig ez volt az én dolgom. otthon is és itt is, de nem is bántam. Ilyenkor a gondolataim szabadon szárnyalhattak, míg kezemet a vegyszeres meleg víz mosta. Emlékek szöktek a fejembe ahol anyának segítek, miközben a kistestvéreim fel-alá szaladozva hancúroznak. A lusta bátyám miatt  hamar kaptam bevezetést a házimunka világába. De, hogy őszinte legyek nem bántam. Így édesanyám is megpihenhetett olykor-olykor,s a testvéreim is tovább maradhattak mosolygós pimasz kisgyerekek.
 Hirtelen csak azt vettem észre, hogy a víz lassan hűl. Méghozzá az idő és a könnycseppjeim miatt.  Gyorsan befejeztem, majd a kis ház felé vettem az utamat. 
  Az erdő sötétje vette körül az erődöt csupán imitt-amott csillant fel egy szentjánosbogár fénye. Szaporábban szettem a lépteimet, mivel egy kisebb záport láttam közeledni.
  A szállásra érkezve Csengét láttam amint a bőröndjeiből pakolt ki. Mikor észrevett,  elmosolyodott.
 - Jó sokáig elmaradtál. - mondta.
 - Elgondolkoztam. - legyintettem.
 - Eszedbe jutott a családod. - Bólogatott.  - Tudod ebből a szempontból kicsit irigyellek. Mindegy is! Ne ezzel foglalkozzunk. Szeretnék a fürdőbe érni mielőtt a fiúk lestoppolják. - nevetett.
  Életemben először azt éreztem, hogy tartozom valahova, hogy talán egyszer az életben lehetek úgy önmagam. Lehetnek barátaim akik tényleg szeretnek azért aki vagyok. Ettől a halvány reményszikrától  melegség áradt szét bennem.
 - Rendben, menjünk. - mosolyogtam rá én is. Talán mégsem lesz olyan rossz dolgom mellettük. Ki tudja?

Nagyon szépen köszönöm mind a 3 feliratkozómnak, hogy hajlandó olvasni a történetemet. Ez nagyon sokat jelent. Igyekszem hozni a következő részt. Viszont ahhoz, hogy minél hamarabb megírjam a folytatást szükségem van pár biztató kommentre. Ilyeneket a chatben illetve a bejegyzésekhez tudtok írni. Előre is köszönöm!

Majra

Köszönet az új designért!

Sziasztok kedveseim! Remélem ti is úgy léptetek be az oldalra, mint én: a szívem olyan gyorsan ver, hogy mindjárt elájulok. Az arcomon a vigyor fültől fülig ér és elmondhatom, hogy nem csak örülök, de meg is hatódtam.

Ezennel szeretném megköszönni Thea Quincynek ezt a varázslatos designt. Nem csak egy vadiúj külsőt varázsolt ide kemény munkával, hanem megtalálta a kirakós utolsó darabját, hogy  a drága olvasók, méginkább beleélhessétek magukat a történetbe és a világba ahova az repíti őket.

Köszönöm Thea Quincy! Köszönöm, hogy segítettél megalkotni egy számomra nagyon fontos világot!


U.i.: Az olvasóknak üzenem, hogy közkívánatra a következő fejezet első részét Sion szemszögéből olvashatjátok majd! ;)

I. part two

                                                       Sion

 Magam mögött hangosan becsaptam a szobám ajtaját, majd előkotorásztam a bőröndöt a gardrób mélyéről, ami pár pillanat múlva nekivágódott a falnak és kinyitva ráesett az ágyamra. Előkotorásztam pár cuccot ami nem csicsás és még hasznos lehet. Lassan megtelt a bőrönd így amint sikerült becipzározni, le is indultam a kocsihoz. 

 Mérgemben az egész ház zengett mikor végre kiértem az otthonnak nevezett labirintusból. A sötétített üvegű autóba beszállva fülemre raktam a headsetet és elindítottam egy rock számot. Remekül illet a hangulatomhoz. 

 A Budai utak sajátossága a forgalom most kevésbé korlátozott bennünket, legalábbis nem vettem észre semmi számottevőt. 

 Egek a ha továbbra is így fogok dumálni valaki csapjon agyon! Semmi kedvem egy választékos ficsúrrá válni! Még a végén megfelelnék apámnak... 

 Na igen, "apa". Megint összevesztünk, csak úgy mint mindig. Szerinte nagy hibát követek el azzal, hogy elmegyek a kormány által fenntartott különleges suliba, mert nekem tovább kellene vinnem a céget. Persze. 

 A poén pedig az, hogy ügyvédekkel fenyegetett! Igen, mit ne mondjak örülnék egy normális családnak, de nekem csak ennyi jutott. 

 A temetőt elég gyorsan elértük így miután letudtam a virág vételt a szemközti boltban egyenesen elindultam a temető legmagasabb pontja felé. Erre ritkábbak a sírok és rendezettebb is mint az összes többi pontja a területnek. Egy még ennél is távolabbi ponton volt anya sírja. Az egészet tuják vették körül, hogy senki se lásson be. 

 Míg én beléptem az elkerített sírhoz addig a gorilla akit apám bérelt a védelmemre kint maradt. 

 Letérdeltem a sírkő mellé, mint aki éppen gyónni szeretne és elkezdtem a mondandómat: 

  -Szia anya! - csuklott el lassan a hangom az előtörő emlékek miatt. - Képzeld, felvettek egy remek gimibe. Sőt oda csak a legjobb 100 embert vették fel az országból. Ráadásul pont az él mezőnyben szerepelek. Remélem büszke vagy rám. - suttogva tettem hozzá - Bár apa is az lenne. 

  - Sajnos a suli miatt ritkán fogok hazajárni, így a közeljövőben nem fogjuk látni egymást. Ami azt illeti ma van az "évnyitó", szóval lassan ideje indulnom.- hadartam zavartan. - Szia, anya. - Köszöntem el és még halkan hozzá tettem: Kérlek vigyázz rám az elkövetkezendő időkben odafentről. 

 A domboldalról szinte leszaladtam, szegény testőrömnek ideje sem volt felfogni mi bajom van, mert rögtön kiértem a parkolóba és amilyen hamar lehetett a kocsiban is elzárkóztam tőle. 

 Tovább haladtunk a kanyargós budai utak labirintusában mígnem elértük azt a magán területet ahová a levél szerint jönnünk kellett. 

 A kaput két marcona biztonsági őr őrizte. Komolyan kezdtem megijedni mégis mi vár rám odabent. 

 Miután a több száz autó között találtunk egy parkolót. A gorilla kiszedte a poggyászt és a recepciónál leadta míg én beálltam egy félreeső zugba, ahonnan remekül meglehetett süketülni, ugyanis a következő pillanatban egy nő lépett fel az összeeszkábált színpadra ami a fogadóterem végében lett elhelyezve.t

 - Figyelem! Most elsősorban a fiatalokhoz szeretnék szólni! - A nő megigazítgatta magán a ruháit és folyatta: A pódium két szélén található kis ellenőrző pontoknál, kell majd regisztrálnotok. A baloldali a lányoké, a fiúké a jobb. Itt az ujjatokat megszúrják egy tűvel, és vér mintát vesznek. Ezzel azonosítanak be titeket, illetve itt dől el, ki melyik csapatba kerül be. - Ezután más hangsúlyon szólalt meg: Nyilván a kiszivárgott listáról mindenki tudja, hogy hol áll. Mondanom sem kell, hogy az él mezőny tagjai különleges képzésben részesülnek majd az ALFA és OMEGA csapat tagjaiként. A csapatok beosztása után a nevelő tanárotokat a kijelölt pontokon várjátok meg. A további utasításokat tőle kapjátok meg. A szülőknek itt lesz eligazítás miután a gyerekek elmentek. Kérek minden gyermeket álljon be a megfelelő sorba! - Ezután a nő lesétált és a többiekkel együtt én is beálltam a sorba. Közép tájt foglaltam helyet. A sor eleje szépen haladt, így körülbelül fél óra alatt sorra is kerültem. 

  -Neve? - kérdezte az ellenőrző pontos nő. 

  - Légrády Sion. - feleltem hűvösen. Mire a másik odarántotta a tűhöz a kezem és máris mintát vett a véremből. Majd egy papírra is lenyomta az ujjam amit egy szkennerrel ellenőrzött. 

  - Omega csapat, a lépcsőfordulóval szemben lévő sarok. - Majd kérte a következőt. 

  Az előbb említett helyszínen már ott állt egy fiú. Körülbelül velem egy idős volt. Barna haj, szúrós kék szemével mindenkit méregetett. Beleértve engem is. 

  - Szia, te is az Omega csapatba tartozol? - kérdeztem barátságosan. Mire ő flegmán horkantott egyet és bólintott. 

  - Öm...Én Légrády Sion vagyok és Te? - próbálkoztam továbbra is. De ami ezután jött, végképp csődbe vitte a beszélgetéssel kapcsolatos próbálkozásaimat. 

  - Értem, sejthettem volna, hogy egyeseket ide is bepróbálnak fizetni a szülei. Bezzeg én felküzdöttem magamat idáig. - Teljesen lehidaltam a sráctól. Attól, mert tudja ki az apám és milyen az anyagi helyzetünk attól még nem ismerhet engem! Akkor, miért ítélkezik?! 

  - Már megbocsáss, de ... 

  - Ugyan! Bele se kezdj a magadfajta mind ugyanolyan.- Félbeszakított és elítélt. Sose voltam otthon a nagy társaságokban, nem tudtam ismerkedni, így nem is voltam népszerű. Barátaim, mióta az eszemet tudom, nincsenek. De ilyen helyzetbe még sose keveredtem. Maximum kaptam egy két szúrós és lenéző pillantást és ennyi. Mit ne mondjak nem repdestem az örömtől, hogy ilyen csapattársam lesz. 

 A fagyos levegőt egy éles vihogás törte meg. Egy lány sétált felénk, karján hatalmas márkás bőr táskával. Ő rajta egy kiló festék illetve mindenféle márkás cucc. Igazi apuci pici lánya. Eddig csak a filmekben láttam, de ezek szerint tényleg létezik ilyen faj a földön. Érdekes. 

  -Csáó! Etler Csenge vagyok! Tudjátok, a mi családunké az a hatalmas élményfürdő a Balatonnál és az a Pesti szállodai is azzal a híres étteremmel. Nos ez a szépség itt előttetek az új csapattársatok. - Áradozott magáról. Kezdem érteni miért ilyen ez a fiú. Miközben azon törtem a fejem miként lehetne ezt a libát elcsitítani és távol tartani, ő tetőtől talpig végigmért minket. Minden egyes négyzetcentimétert. Félelmetes volt. 

  - És ti? - kérdezte hatalmas vigyorral az arcán. Ettől a csajtól frászt kapok, az tuti. 

  - Molter Botond. - Hányta oda a másik srác. Legalább már tudom a nevét. 

  - Légrády Sion - Mondom halkan. A Csenge totális ellentétként viselkedett Botondhoz képest. Először a szeme, majd a szája kerekedett el teljesen izgatott döbbenetében. 

  - Ez most komoly? Egek, de örülök, hogy normális emberek is lesznek a társaságunkban. - Hirtelen megragadta a vállam és elkezdett arról dumálni, mennyire szánalmas ez a hely, meg hogy semmi luxus nincs itt.Szívem szerint hajat tépve, ordítozva rohantam volna el a másik irányba. 

 Időközben egy másik lány bátorkodott a közelünkbe. Nagyon félénknek tűnt. A lány se magas, se alacsonynak nem volt mondható. Barna alul göndörödő haja és barna őzike szemei voltak. Csengével ellentétben se márkás cucc, se 5 tonna smink nem volt rajta. De még így is szebb volt, mint a gazdag locsifecsi. 

  - Sziasztok! Ti vagytok az Omega csapat? - Emberelte meg magát. Egek sikerült kimenteni 

 Mr.Nagyképű vagyok és elítéllek és Ms.Gazdag és szép vagyok társaságának fullasztó légköréből. 

 - Igen, és te? - Kérdeztem barátságosan. Szegény lányra most már tuti, hogy rá fogok akaszkodni, hogy megmeneküljek ettől a kettőtől. Nem árt felírni, hogy később még meg kell ezt hálálnom neki. 

  -Az utolsó csapattag, Etler Riza. - megvonta a vállát, mint aki ennyivel le is tudta. Mi leesett állal bámultuk őt, amitől zavarba is jöhetett - Mi a baj? - kérdezte. Arcán egy pillanatra sikerült megpillantanom a félelmet. 

  - Te érted el a maximális eredményt egyedül százunkból, de akkor miért csak a 2. legjobb csapatba raktak? - kérdezte Mr.Mindent tudó. 

  - Mi a titkod? - kérdezte Csenge. - Biztos, hogy nem befizettek? Esetleg van kapcsolatod? Csaltál a vizsgán, vagy mi? - Csodálkoztam, hogy nem fulladt meg amennyi kérdést feltett EGY levegővétellel. Be nem állt a szája, mígnem egy hang közbe nem szólt: 

  - Egymás felvételijéhez semmi közötök. Inkább a jelennel kellene foglalkozni. - Egy nálam kb. másfél fejjel magasabb fickó állt meg mellettünk. A tekintete azt, sugalta, hogy nagyon nincs kedve velünk vesződni. - Dr. Gévay Dénes vagyok az ideiglenes nevelőtök, mentorotok stb. Ideje indulni az ideiglenes szállásra. Páros szobákban lesztek. Nincs pizsiparti! Holnap hajnalban kelünk. - Felelte nemet nem tűrően, majd elindúllt a folyosóknak nevezett labirintusba. Kiskoromban sem bírtam se a körhintát se sokáig egy helyben körbe-körbe forogni, olyankor mindig hányingerem lett. Akkor is hasonló émelygés tört rám.

 Ám végül megérkezett a felmentőcsapat, kiértünk az udvarra. Itt a vezetőnk rástartolt a kerítés melletti ösvényre, ahol egy hosszabb séta után elértünk egy örökkel ellátott kaput. Az egyik fickó retinaszkennerrel azonosította a dokit, majd beengedtek minket.

 Az ösvény amin haladtunk eleinte térkövekkel volt kirakva és korlát szegélyezte. Ám egy idő után mindkettő elfogyott, illetve az út is kanyargósabb lett. A beton ösvényen melyet egy egy kanyarban lépcsőfokok tarkítottak, körülbelül már egy órája haladhattunk, amikor hirtelen még meredekebb lett a talaj. Annyira gyorsan léptünk mind a négyen, hogy folyton összeütköztünk. Végül elértünk egy kőhidat ami egy patak fölött ívelt át. Olyan festői környezet fogadott ott bennünket ami teljesen leírhatatlan volt. Végül ránk szólt a doki:

  - Nem a szánkat kell tátni, hanem haladni. Senkire sincs kedvem bébiszetterkedni itt éjszaka, nem akarok farkasokkal összetalálkozni! - szólt ráng morgolódódva. Maradjunk annyiban, hogy mind jobbnak láttuk ha sietünk, így méterekkel sikerült leelőzni Mr.Zsémbest.

 Ismét egymásnak mentünk többször is siettünkben. A dombos területet felváltotta a meredek lejtő. Minnél lejjebb értünk a völgyben annál inkább ritkult a növényzet. Végül a "hegy" lábánál megpillantottunk egy igazi fára épített erődöt.

 Időközben Dr.Gévay-nak is sikerült elérni minket, így a hátunk mögül szólalt meg:

  - Nos, üdvözöllek benneteket a ma esti szállásotokon! - hangjából mintha irónia és viccelődés egyvelege hallatszódott ki, mégsem figyeltünk rá. Csupán ámulattal bámultunk előre.

I. part one

                                                       RIZA

A nap utolsó sugarai aranyra színezték a holtág víztükrét. Homokos, poros kezemmel utoljára vettem fel egy lapos kavicsot, majd lendületből beledobtam a vízbe. Arra gondoltam, bárcsak az én érzéseim és gondolataim is vele együtt süllyednének el.
   - Hiányozni fog ez az egész hely, a sok hülyeség, még a hülye osztálytársak is! - mondtam a könnyeimmel küszködve a mellettem álló legjobb barátnőmnek, Nadinnak. Az érzéseimmel nem bírva  karjaiba vettetem magam, ő az egyetlen az életemben aki elvisel és elfogad, akivel bármit megoszthatok. Török származású,  az ükszülei száz évvel ezelőtt telepedtek le az országban, bár bőrén és arcán még látszódnak ősei vonásai. Ezt remekül lehet látni a mogyoróbarna szemein amik könnyen kifürkészik az igazságot, bár a megszerzett információt sosem adná tovább.
  Ölelkezés közben sikerült megnyugodnom, így végre értelmes beszélgetést tudtunk végezni.
 - Figyelj, tudod mit mondtak, ha nem teszed meg, őket fogják bántani, és hidd el, felül tudsz majd kerekedni a kormány kutyáin. - Bár az egészet biztatólag mondta, mégis legbelül összerezzentem.
Bár belegondolva igaza van, meg tudom tenni, de a válasz nem biztos, hogy jó lesz, csak úgy, mint egy héttel ezelőtt:
Az iskolámban egy öltönyös idegen keresett fel, azzal a kérdéssel, miért nem küldtem vissza a jelentkezési lapot, mikor elmondtam neki, hogy nem vagyok hajlandó a kormány kísérleti nyula lenni, megfenyegetett, hogy mindent és  mindenkit elveszítek. A fenyegetés egyéb dolgokat is tartalmazott, épp emiatt nem is írom le őket ide.
Miután véget ért a lelkizés, elindultam haza, hogy készüljek a holnapi utazásomra. Mit ne mondjak egy-két bőröndöt sikerült megpakolnom, pedig nem vagyok egy boltkóros, mindenesetre nem vehettem fél vállról a dolgokat.
 Végül az egész estét azzal töltöttem, hogy görccsel a gyomromban el tudjak aludni, valamikor éjfél körül sikerült is.
A reggeli rohanás után az utazás csöndje már-már üdítő volt, de végül meguntam az egyhangú csendet és a fülhallgatót fülembe csúsztatva beindítottam az egyik kedvenc rock bandám számát. Az autópálya és a szüleim szürkeségéhez remekül illett a basszusgitár mélabús hangja a szerelmes ballada egyéb szimfóniái közt.
Hosszú idő után, mikor elértük Pestet, először szólaltam meg:
 - Mikor terveztek majd hazaindulni? - Bár tudtam, hogy nem lehetnek mellettem, mégis felébredt bennem a kisgyerek, aki a szüleivel akar lenni.
- Megvárjuk, míg beosztanak egy házba és megismerkedünk a gondviselő tanároddal. Utána indulunk - mondta anyu.
"Király, már a legelején lelépnek." - gondoltam. Végül is nem okolhattam őket, mert a bátyámra nem lehet sokáig rábízni a kicsiket, nem éppen a legfelelősségteljesebb ember a világon.
 Mihelyst odaértünk az őrök leellenőriztek minket, tán még egy lámpás faggatás is kitelt volna tőlük, mint a régi filmekben.
Már szinte mindenki megérkezett mire beértünk a megnyitóra. Egy pillanat múlva egy nő termett a pódiumon és elmondta  a dolgok menetét. A pódium két szélén lévő ellenőrző pontokhoz kellett beállnunk libasorba, hogy vérmintát vegyenek, majd beosszanak egy gondviselőhöz és annak négyfős csapatába.
 Szerencsétlenségemre én a sor végére kerültem. Bár  a sor gyorsan haladt, én mégis egy óra múlva kerültem csak sorra.
 A nő, aki a vérmintákat vette egy tűvel beleszúrt az ujjbegyembe, majd lenyomta azt a papír megfelelő rublikájára, végül pedig egy műszerrel beolvasta azt.
 - Omega csoport, a sarkon a piros ponton gyülekeztek. A gondviselőtök hamarosan megérkezik - mondta a nő. Nem volt valami kedves, érthető, biztos unta már ezt az egészet.
A sarkon már hárman várakoztak, egy lány és két fiú. Idegességemet mihelyst sutba tudtam dobni, felvettem a szokásos "nemérdekel" maszkot.
 - Sziasztok! Ti vagytok az Omega csapat? -  kérdeztem őket annyira semleges arccal amennyire csak tudtam.
  - Igen, és te? - Egy izmos, bezselézett hajú, "én vagyok itt a menő arc" srác szólalt meg. Bár a hangja kedvesebb volt az enyémnél mégis volt benne egy kis ellenszenv.
 - Az utolsó csapattag, Etler Riza - feleltem hanyagul. Meglepő arcot vágtak. - Mi a baj?
 - Te érted el a maximális eredményt egyedül 100-unkból, de akkor miért csak a 2. legjobb csapatba raktak? - kérdezte a vézna srác.
 - Mi a titkod? - kérdezte a másik lány. - Biztos, hogy nem befizettek? Esetleg van kapcsolatod? Csaltál a vizsgán, vagy mi? - Hű ez a lány bírja levegővel. Folyamatosan dumált, mígnem egy hang közbeszakította:
 - Egymás felvételijéhez semmi közötök. Inkább a jelennel kellene foglalkozni. - Szőke, magas, kiöltözött férfi állt előttünk Jó pár napja nem borotválkozhatott a borostájából ítélve, aludni sem aludhatott sokat, ugyanis olyan karikás volt a szeme, amit két hét alvással sem lehetett volna kipihenni teljesen. - Dr. Gévay Dénes vagyok az ideiglenes nevelőtök, mentorotok, satöbbi. Ideje indulni az ideiglenes szállásra, páros szobákban lesztek, nincs pizsiparti, holnap hajnalban kelünk - adta ki a  parancsot. Intett, hogy kövessük, és elindultunk a folyosón majd lekanyarodtunk egy másikra. Végül a sok folyosó után már csak azt vettem észre, ahogy a kinti hűvös légáramlat megcsapott. Keresztülvágtunk az udvaron, majd egyenesen az erdőbe vetettük magunkat, végül elértük a drótkerítést, ami mellett még vagy fél óráig gyalogoltunk. Aztán megálltunk egy őrökkel védett kapunál, a "mesterünket" retinaszkennerrel azonosították. A kapu automata nyitórendszere kattanások és zúgás kíséretében engedett utunkra.
 Térkövekkel kikövezett kanyargós úton mentük le a dombról, alig lehetett látni valamit a sűrűn növő növényzet, cserjék és fák miatt. Az utunk hirtelen egy patak felett ívelt át. A kőhidat körülvevő fauna és flóra összes nesze és illata, a látványvilággal együtt olyan volt, mintha éppen egy tündérmesékkel teli könyv helyszínét elevenítette volna fel.
 - Nem a szánkat kell tátni, hanem haladni. Senkire sincs kedvem bébiszetterkedni itt éjszaka, nem akarok farkasokkal összetalálkozni! - szólt ránk morgolódó hanggal. Több se kellett nekünk, nyakunkba kaptuk a lábunkat, és rögtön lehagytuk a morcos medvét.
 A növényzet kezdett ritkulni és ezzel együtt a terep is meredekebb lett, egymásnak ütközve, magunkba fojtva a káromkodásokat mikor valaki nekünk jött, lassan haladtunk előre. Dr. Gévay is utolért bennünket, annyit szerencsétlenkedtünk, hogy egy negyed óra is eltelt, mire leértünk a völgybe. A völgy végében egy kevésbé sűrű fás közegbe értünk, nem sokba telt mire megpillantottuk a házat amit a fák rejtegettek.
- Nos, üdvözöllek benneteket a ma esti szállásotokon! - mondta a nevelőnk ironikus hangvétellel, ami azt illeti meg se hallottuk, mit mondott.