Riza
Reggel korán keltem, hogy szendvicseket készítsek az útra, de egyáltalán nem számítottam társaságra.
Csenge még mélyen aludt mikor elmentem, a fiúk mellett is ninja módra kellett közlekedni, mivel egy hatalmas kupi közepén kisgyerek módjára aludtak. A konyhába érve viszont Dr. Gévay fogadott. Hirtelen megálltam az ajtóban, mire egy padlódeszka felnyikordult. Mire a doki álmos fejjel felém nézett és elmotyogott egy "Jó reggeltet".
-Önnek is - nyögdécseltem halkan a meglepettségtől. A konyhapulton 15 zsemle várt zacskókban, amin még jobban meglepődtem. Ugyanis tegnap még nem voltak ott. Mindenesetre előpakolásztam egy nagy tálcát, a kenyérszelő kést a vajat és a felvágottakat. Gévay továbbra is tabletjére meredve szürcsölgette a kávéját, ám mikor az ötödik szendvicset kentem hirtelen megszólalt.
- Láttam az arcodat tegnap, ne is próbáld titkolni, hogy többet tudsz a dologról. Fölösleges palástolnod. - szürcsölt bele a kávéjába - Miért nem mondtad el nekik a teljes igazságot? És nehogy azzal jöjj, hogy megkíméld vagy megvédd őket. Mindketten tudjuk, hogy nem igaz. - Átható szemei a napsugaraktól hol kéken, hol zölden játszottak. Egyszerre nyugtatott meg és keltett félelmet. Kétségtelen a legveszedelmesebb párosítás.
- Csupán szeretném ha nem lenne igaz ez az egész. - Feleltem, de mindhiába. Olyan voltam számára, mint a fényesre pucolt üveg: átlátható.
- Még mindig hazudsz kedvesem. De, kivételesen megkegyelmezek. Az igazság az, hogy próbálod őket eltaszítani, kivonni őket a számításodból. Minnél kevesebbet tudnak, annál inkább nem fognak megismerni, megszeretni és te is őket. Így nem fog még velük is zsarolni a titkos szervezet. Ennyi az egész. Nem akarsz összetörni. Viszont van egy hiba a tervben hercegnő. - Olyasfajta félelem száguldozott minden porcikámban amiről azt se tudtam, hogy létezik. Soha senki nem ismert ki ilyen hamar. Nagyot nyeltem és rákérdeztem:
- Mi a hiba? - Száját ördögien vékony mosolyra húzta. Az egész horrorisztikus volt.
- Először is nem ismered őket eléggé. Én viszont részt vettem a megfigyeléseken és az elemzéseken, tudom milyenek. Másodszor nem tudod magad annyira beskatulyázni, hogy letegyenek rólad. Próbálkoztál vele és mi lett az eredménye? Megtörtél és önfeledten cseverésztél és hancúroztál velük. Ezt jól bizonyítja, hogy mikor Botond faggatott megpróbáltad magad gyorsan elzárni. A többiek azt hitték megbántottak és, hogy dühös vagy rájuk, pedig csupán magadra voltál az, hiszen elgyengültél. Harmadszorra: nem ismered magad olyan jól, mint hiszed Etler Riza. Halk kuncogásától minden porcikám lefagyott. Semmi mást nem érzékeltem a hangján, a hidegen és a saját vérem áramlásán kívül.
- Kislány felajánlok neked egy lehetőséget, ha elfogadod több infóhoz juthatsz, és esélyt kapsz erősebbnek lenni. - Feszülten figyeltem, túlságosan is felkeltette az érdeklődésemet. Azt hiszem ilyen érzés lehet az ördöggel üzletelni. - A csapatokban ki kell jelölni egy vezetőt, egy csapatkapitányt. Olyanra van szükség aki megbízható, akire felnéznek, aki okos és jól teljesít.
- És ehhez nekem mi közöm van? - kérdeztem.
- Te leszel a vezető. - felelte egyértelműen.
A sokktól köpni-nyelni nem tudtam. Egy ilyen egyszerű dolgot nem tudtam hosszú másodpercekig felfogni. Nem is, egyszerűen nem akartam elfogadni. Nagyot nyeltem, majd halkan szólaltam meg:
- Jól sejtem, hogy ez inkább utasítás? - kérdeztem rá.
- Mindketten tudjuk, hogy így is - úgy is elfogadtad volna az ajánlatomat. - felhörpintette az utolsó korty kávéját, majd így szólt - Ami azt illeti szükséged van egy jobb kézre. Egy alkapitányra ha úgy tetszik. Kapitányként csupán javaslatokat tehetsz a csoportvezetőnek, és a döntést ő hozza meg, függetlenül attól, hogy milyen javaslatokat teszel.
- Feltételezem, hogy már meghozta a döntését. - jegyeztem meg.
- Szemfüles vagy aranyom, ez tetszik! Mellesleg igazad van. De ne fél jól kijössz majd vele, Sion nem egy harapós fajta. - ledermedtem.
- Sion?
-A pletykákkal ellentétben a srác a saját erejéből került ide be. Bár nem ért el olyan magas eredményt, mint te vagy Botond, attól még van benne valami ami belőled hiányzik. - felelte.
- Mégis mi? - értetlenkedtem tovább?
- Csapatszellem. Ő a kapocs ami összetartja ezt a bandát. Egyfajta központi személyiség. Minden esetre a központban megkapod a többiek aktáit, egy személyi azonosítót amivel bejuthatsz bizonyos helyekre, persze ami a hatáskörödön beül esik. - ecsetelte.
A nappali felől nyöszörgést, majd lépteket hallottunk, óramű pontossággal fordultunk az érkező felé.
Az emlegetett szamár kócos hajjal és álmos zöld szemekkel jelent meg előttünk talpig pizsamában.
- Jó reggelt. - köszönt Gévay.
- Jó reggelt Sion. - halvány mosoly ült ki arcomra kisfiús kinézetétől. A kisöcsém is ilyen minden reggel.
- Úgy szint. - ásított. Lassan fordította tekintetét körül a helyiségen, mintha érezte volna a feszültséget.
- Fiam, lenne egy ajánlatom a számodra is - kezdte a mondókáját Gévike. - a csapatnak szüksége van két "kapitányra" és te lennél az "alkapitány".
- Ez nagy megtiszteltetés, de - próbálkozott Sion.
- Nem kérés és nem is kérdés volt az előbbi. Nevezheted utasításnak, parancsnak vagy aminek akarod. Hetente írsz egy jelentést, amit leadsz a felettesednek, azaz nem nekem. A feladatod, hogy segítsd őt és a tanáraitokat, valamint, hogy összetartsátok a csapatot. - Szeme sarkából láttam a rám vetülő pillantást. A mondás nem hazudik, az ördög valóban nem szokott aludni.
- A többit rád bízom. - fordult felém. - Az én szendvicsemben legyen sajt is. - Ezzel felrohant a kávéjával és a tabletjével az emeletre.
- Sajnálom, hogy téged is belerángatott a dologba. - mondtam biztatólag Sionnak, majd visszafordúltam a zsömlékhez.
- Várj ezek szerint te..- döbbent le teljesen.
- Én vagyok a felettesed. - fejeztem be a mondatot.
Az elkövetkezendő fél órában elkészítettem az útravalókat, majd a reggelit. Sion pedig végig a pult mögül bámult mereven. Időközben megjöttek a többiek is és Dr. Gévey is visszatért a társaságunkhoz.
Reggel 8 körül mikor már minden cuccunkat összepakoltuk két izmos fülessel ellátott férfi jött a csomagjainkért, majd követtük őket egy parkolóba.
Mit ne mondjak a kisbusz eléggé zsúfolt volt a hét embernek. Félúton már hallani lehetett a végtagjaink nyögdécselését egy kis pihenőért. A nyújtózkodás után újra az autópályát szeltük.
Egy másfél óra elteltével telefont kapott Gévike, és nem a legjobb hírrel. A központ még nem állt készen az elhelyezésünkre és mi rohamosan közeledtünk az autópálya azon lehajtójához amely a cél felé irányít.
- Dr. Gévey nekem van egy ötletem hova mehetnénk. - szóltam hozzá a témához.
- Halljuk Etler! - morgolódott.
- Anyukám barátnőjének van egy vendégháza az egyik hegyen. És jelenleg üres a ház. Megkérhetem, hogy adja ki nekünk erre az éjszakára. A központ meg majd kifizeti, ha már egyszer idehívtak minket. - Vázoltam fel tervemet.
Tíz perc alatt lerendeztem a szállást miközben Gévay valakivel a központból dumált, majd harminc perc múlva lejöttünk a pályáról és haladtunk a város felé.
- Pontosan melyik hegyre megyünk? - kérdezte Botond.
- A Császtára, de nem nevezném hegynek. - feleltem. Végül egy óra további álmos néma csönd után megérkeztünk.
A kulcsokat minden további nélkül megkaptuk, a srácok szét is néztek. Éppen a szobaosztás zajlott, mikor Gévay jött be a teraszról.
- Úgy néz ki, hogy nem sokat maradunk mi itt,pedig kezdtem megkedvelni a helyet. - kezdte Mr. Morcos - Úgy néz ki a drága csúszómászó bébigyíkok olyanok, mint az időzített bombák.
- Gyíkok? - sipítozott Csenge.
- A pikkelyes kölyökpuli jobban tetszik? - fogalmazott újra Gévike, mire Csenge megrázta a fejét.
- Riza - fordult felém - Szedd össze a csapatodat este 6-ra. Ugyanis a kiskedvenceitek 8 órától folyamatosan fognak kikelni. Szóval időben oda kell érnünk.
- Rendben, de remélem nem a majmokkal megyünk. - feleltem. Viszont válasz nélkül maradtam ismét, mivel a morcos professzor felcsoszogott az emeletre.
- Mi az, hogy a "csapatod"? - kérdezte undorodva Csenge.
- Dr. Gévay őt nevezte ki csapatvezetőnek, még én egyfajta titkár szerepet töltök be. - Nézett rá rosszallóan Sion. - Egyikünk se kérte a posztot elhiheted, a vezetőnk így döntött és kész.
- Felettébb logikus döntés volt a Doki részéről - fűzte hozzá Botond - végül is, kell a húzóerő mindkettőnk számára.
Fél ötig mindenki elhúzódott egy külön sarokba. Ám kerek harminc perckor rájöhettek a többiek, hogy a serpenyőből sosem lesz cintányér. Így jártak, ha már nem halottak meg negyedszerre sem.
Hatra már a hűlt helyünk sem volt látható. Ugyanis egy helikopter (!!) belsejében szorultunk össze. Hangtalanul suhantunk végig a kora esti égbolton a hegyek felett. A pilóta sikeresen elkerülte a lakott területeket, így a felszállás után nem sokkal már nem tudtuk hol is vagyunk éppen.
- Doki, én is értem, hogy sietünk, de a helikopter elég nagy túlzás. - szólt Botond.
- Fiacskám, a kormánynak és a szervezetnek többe kerül az elvesztegetett idő, mint, hogy próbálja a dolgait takargatni. Így a helikopter témá lezárva, amúgy sem bírom a magasságot. - mondta émelyegve.
Ki tudja mennyi idő elteltével egy földteraszra szálltunk le, majd elindúltunk az ösvényen. Az utunk egy szürke ablak nélküli körülbelül négy emeletes épülethez vezetett. Doki a nyugati szárnyhoz vitt minket, majd megnyomott egy gombot és egy női hang szólalt meg: "Kérem a jelszót"
- Hol a nap nyugszik ott kezdődik az éjj. - felelte Gévay. Egy éles sípolás és egy ajtó méretű téglarész mozdúlt el a falból, mögötte pedig üres szürke folyosó húzódott.
Gévike egyenesen előre ment, mi pedig mögötte kullogtunk, mint kiskacsák a kacsamama után. Be kell valljam olyannyira helyes volt akkor ez a hasonlat, hogy felpofoznám magam.
A folyosó végén jobb és bal oldalt is egy-egy lépcső helyezkedett el. Mi lefelé indultunk el. Az egész olyan volt, mint egy horror filmben. Beépített lámpák a folyosón, fehérre meszelt fal, sehol egy lélek. Végül találtunk egy portát, ahol felhívtak egy doktornőt aki szervezi ezt az egészet. 2 perc múlva egy fehérköpenyes húszas évei végén járó nő gurult elénk. Ombre haja barnából mézszőkébe torkollott, ami jól állt neki.
- Sziasztok Omega csapat! - azt hiszem a vigyortól és a hangjától mindannyian elég savanyú képet vághattunk, mert a hölgy kissé meglepett képet vágott.
- Ne fáradj Irina a gyerekes meséiddel, már tudják miért vannak itt. - zárta rövidre Gévey.
- Ó - szomorodott el - nos akkor kezdjük is, mert nem éritek el a tojásokat. - A görkorcsolyás, fehérköpenyes modell, csak azt nem vette észre, hogy nem tudunk vele együtt haladni. Nos igen, a diploma mellé nem mindig osztanak észt, így van ez a doktorival is.
Öt perc loholás után kiraktuk Csengét, majd Botondot. Mikor Sionra került sor búcsúzóul adtam neki egy "baráti ölelést". Ami szigorúan baráti volt. Elvégre mióta megtudta mi vár rá, folyamatosan idegeskedett. Bár kissé megszeppent a hirtelen tettől, de viszonozta.
-Csak ügyesen! - mondtam biztatólag.
Az utolsó megálló az enyém volt. Annyi eszem egy ilyen tresszes helyzetben is volt, hogy figyeljem a veszélyt mutató táblákat a termeken. Mindegyik 25%-os szintet mutatott, csupán az enyém érte el a 45%-ot.
- Jól van kölyök. Látom észrevetted, hogy rád sokkal nehezebb feladat vár, mint a többiekre. Gondolom azt is összeraktad, hogy ezek a kis szörnyecskék személyre szabottak, és ezért fenyegettek meg. Figyelj, nem tudom előre mi fog történni. Csak egyet tanácsolhatok.
- Legyek én az erősebb? - kérdeztem.
- Egy vérszomlyas mutánssal szemben? Te megőrültél? - Néha tényleg úgy érzem, hogy az állítólagos mesterünkbe semmi tanítói érzék nem szorult, hiába van tanári diplomája. - Add el magad, az a csupasz patkány lehet veszélyes is, de lehet fegyelmezett és engedelmeskedő. Minden az első pillanaton múlik. - fejezte be, majd búcsúzóul megveregette a vállam.
A terem nem volt nagy, csupán egy kisebb hálószoba. Az egésznek a közepén egy hatvan centi magas tojás volt, mely azúr fénnyel lüktetett. Az embrióra műszerek csatlakoztak. A szobában volt egy hatalmas tükör, nem is, egy olyan üvegablak, mint a vallató termekben. Biztos egy tucat szemár vizslat odaátról.
Hirtelen reccsenést halottam és a tojás felé kaptam a fejem. Apró hajszálrepedések jelentek meg rajta, melyek egyre hosszabbodtak és tágultak. Kisebb héj darabok le is estek belőle.
Már nem volt visszaút, elkezdődött.
Kedves olvasók!
Iszonyúan röstellem, hogy két hónap telt el az utóbbi és a mostani fejezet között. Remélhetőleg tudok változtatni ezen.
Nem akarok senkit sem kifogásokkal traktálni, mert nem lenne értelme.
Iszonyúan szemét vagyok, hogy mindezek után még arra kérlek benneteket, hogy küldjetek visszajelzést. Viszont elárulhatom, innentől már felgyorsul a cselekmény. Szóval érdekes és izgalmas részekre lehet számítani.
Üdv., Majra
