I. part two

                                                       Sion

 Magam mögött hangosan becsaptam a szobám ajtaját, majd előkotorásztam a bőröndöt a gardrób mélyéről, ami pár pillanat múlva nekivágódott a falnak és kinyitva ráesett az ágyamra. Előkotorásztam pár cuccot ami nem csicsás és még hasznos lehet. Lassan megtelt a bőrönd így amint sikerült becipzározni, le is indultam a kocsihoz. 

 Mérgemben az egész ház zengett mikor végre kiértem az otthonnak nevezett labirintusból. A sötétített üvegű autóba beszállva fülemre raktam a headsetet és elindítottam egy rock számot. Remekül illet a hangulatomhoz. 

 A Budai utak sajátossága a forgalom most kevésbé korlátozott bennünket, legalábbis nem vettem észre semmi számottevőt. 

 Egek a ha továbbra is így fogok dumálni valaki csapjon agyon! Semmi kedvem egy választékos ficsúrrá válni! Még a végén megfelelnék apámnak... 

 Na igen, "apa". Megint összevesztünk, csak úgy mint mindig. Szerinte nagy hibát követek el azzal, hogy elmegyek a kormány által fenntartott különleges suliba, mert nekem tovább kellene vinnem a céget. Persze. 

 A poén pedig az, hogy ügyvédekkel fenyegetett! Igen, mit ne mondjak örülnék egy normális családnak, de nekem csak ennyi jutott. 

 A temetőt elég gyorsan elértük így miután letudtam a virág vételt a szemközti boltban egyenesen elindultam a temető legmagasabb pontja felé. Erre ritkábbak a sírok és rendezettebb is mint az összes többi pontja a területnek. Egy még ennél is távolabbi ponton volt anya sírja. Az egészet tuják vették körül, hogy senki se lásson be. 

 Míg én beléptem az elkerített sírhoz addig a gorilla akit apám bérelt a védelmemre kint maradt. 

 Letérdeltem a sírkő mellé, mint aki éppen gyónni szeretne és elkezdtem a mondandómat: 

  -Szia anya! - csuklott el lassan a hangom az előtörő emlékek miatt. - Képzeld, felvettek egy remek gimibe. Sőt oda csak a legjobb 100 embert vették fel az országból. Ráadásul pont az él mezőnyben szerepelek. Remélem büszke vagy rám. - suttogva tettem hozzá - Bár apa is az lenne. 

  - Sajnos a suli miatt ritkán fogok hazajárni, így a közeljövőben nem fogjuk látni egymást. Ami azt illeti ma van az "évnyitó", szóval lassan ideje indulnom.- hadartam zavartan. - Szia, anya. - Köszöntem el és még halkan hozzá tettem: Kérlek vigyázz rám az elkövetkezendő időkben odafentről. 

 A domboldalról szinte leszaladtam, szegény testőrömnek ideje sem volt felfogni mi bajom van, mert rögtön kiértem a parkolóba és amilyen hamar lehetett a kocsiban is elzárkóztam tőle. 

 Tovább haladtunk a kanyargós budai utak labirintusában mígnem elértük azt a magán területet ahová a levél szerint jönnünk kellett. 

 A kaput két marcona biztonsági őr őrizte. Komolyan kezdtem megijedni mégis mi vár rám odabent. 

 Miután a több száz autó között találtunk egy parkolót. A gorilla kiszedte a poggyászt és a recepciónál leadta míg én beálltam egy félreeső zugba, ahonnan remekül meglehetett süketülni, ugyanis a következő pillanatban egy nő lépett fel az összeeszkábált színpadra ami a fogadóterem végében lett elhelyezve.t

 - Figyelem! Most elsősorban a fiatalokhoz szeretnék szólni! - A nő megigazítgatta magán a ruháit és folyatta: A pódium két szélén található kis ellenőrző pontoknál, kell majd regisztrálnotok. A baloldali a lányoké, a fiúké a jobb. Itt az ujjatokat megszúrják egy tűvel, és vér mintát vesznek. Ezzel azonosítanak be titeket, illetve itt dől el, ki melyik csapatba kerül be. - Ezután más hangsúlyon szólalt meg: Nyilván a kiszivárgott listáról mindenki tudja, hogy hol áll. Mondanom sem kell, hogy az él mezőny tagjai különleges képzésben részesülnek majd az ALFA és OMEGA csapat tagjaiként. A csapatok beosztása után a nevelő tanárotokat a kijelölt pontokon várjátok meg. A további utasításokat tőle kapjátok meg. A szülőknek itt lesz eligazítás miután a gyerekek elmentek. Kérek minden gyermeket álljon be a megfelelő sorba! - Ezután a nő lesétált és a többiekkel együtt én is beálltam a sorba. Közép tájt foglaltam helyet. A sor eleje szépen haladt, így körülbelül fél óra alatt sorra is kerültem. 

  -Neve? - kérdezte az ellenőrző pontos nő. 

  - Légrády Sion. - feleltem hűvösen. Mire a másik odarántotta a tűhöz a kezem és máris mintát vett a véremből. Majd egy papírra is lenyomta az ujjam amit egy szkennerrel ellenőrzött. 

  - Omega csapat, a lépcsőfordulóval szemben lévő sarok. - Majd kérte a következőt. 

  Az előbb említett helyszínen már ott állt egy fiú. Körülbelül velem egy idős volt. Barna haj, szúrós kék szemével mindenkit méregetett. Beleértve engem is. 

  - Szia, te is az Omega csapatba tartozol? - kérdeztem barátságosan. Mire ő flegmán horkantott egyet és bólintott. 

  - Öm...Én Légrády Sion vagyok és Te? - próbálkoztam továbbra is. De ami ezután jött, végképp csődbe vitte a beszélgetéssel kapcsolatos próbálkozásaimat. 

  - Értem, sejthettem volna, hogy egyeseket ide is bepróbálnak fizetni a szülei. Bezzeg én felküzdöttem magamat idáig. - Teljesen lehidaltam a sráctól. Attól, mert tudja ki az apám és milyen az anyagi helyzetünk attól még nem ismerhet engem! Akkor, miért ítélkezik?! 

  - Már megbocsáss, de ... 

  - Ugyan! Bele se kezdj a magadfajta mind ugyanolyan.- Félbeszakított és elítélt. Sose voltam otthon a nagy társaságokban, nem tudtam ismerkedni, így nem is voltam népszerű. Barátaim, mióta az eszemet tudom, nincsenek. De ilyen helyzetbe még sose keveredtem. Maximum kaptam egy két szúrós és lenéző pillantást és ennyi. Mit ne mondjak nem repdestem az örömtől, hogy ilyen csapattársam lesz. 

 A fagyos levegőt egy éles vihogás törte meg. Egy lány sétált felénk, karján hatalmas márkás bőr táskával. Ő rajta egy kiló festék illetve mindenféle márkás cucc. Igazi apuci pici lánya. Eddig csak a filmekben láttam, de ezek szerint tényleg létezik ilyen faj a földön. Érdekes. 

  -Csáó! Etler Csenge vagyok! Tudjátok, a mi családunké az a hatalmas élményfürdő a Balatonnál és az a Pesti szállodai is azzal a híres étteremmel. Nos ez a szépség itt előttetek az új csapattársatok. - Áradozott magáról. Kezdem érteni miért ilyen ez a fiú. Miközben azon törtem a fejem miként lehetne ezt a libát elcsitítani és távol tartani, ő tetőtől talpig végigmért minket. Minden egyes négyzetcentimétert. Félelmetes volt. 

  - És ti? - kérdezte hatalmas vigyorral az arcán. Ettől a csajtól frászt kapok, az tuti. 

  - Molter Botond. - Hányta oda a másik srác. Legalább már tudom a nevét. 

  - Légrády Sion - Mondom halkan. A Csenge totális ellentétként viselkedett Botondhoz képest. Először a szeme, majd a szája kerekedett el teljesen izgatott döbbenetében. 

  - Ez most komoly? Egek, de örülök, hogy normális emberek is lesznek a társaságunkban. - Hirtelen megragadta a vállam és elkezdett arról dumálni, mennyire szánalmas ez a hely, meg hogy semmi luxus nincs itt.Szívem szerint hajat tépve, ordítozva rohantam volna el a másik irányba. 

 Időközben egy másik lány bátorkodott a közelünkbe. Nagyon félénknek tűnt. A lány se magas, se alacsonynak nem volt mondható. Barna alul göndörödő haja és barna őzike szemei voltak. Csengével ellentétben se márkás cucc, se 5 tonna smink nem volt rajta. De még így is szebb volt, mint a gazdag locsifecsi. 

  - Sziasztok! Ti vagytok az Omega csapat? - Emberelte meg magát. Egek sikerült kimenteni 

 Mr.Nagyképű vagyok és elítéllek és Ms.Gazdag és szép vagyok társaságának fullasztó légköréből. 

 - Igen, és te? - Kérdeztem barátságosan. Szegény lányra most már tuti, hogy rá fogok akaszkodni, hogy megmeneküljek ettől a kettőtől. Nem árt felírni, hogy később még meg kell ezt hálálnom neki. 

  -Az utolsó csapattag, Etler Riza. - megvonta a vállát, mint aki ennyivel le is tudta. Mi leesett állal bámultuk őt, amitől zavarba is jöhetett - Mi a baj? - kérdezte. Arcán egy pillanatra sikerült megpillantanom a félelmet. 

  - Te érted el a maximális eredményt egyedül százunkból, de akkor miért csak a 2. legjobb csapatba raktak? - kérdezte Mr.Mindent tudó. 

  - Mi a titkod? - kérdezte Csenge. - Biztos, hogy nem befizettek? Esetleg van kapcsolatod? Csaltál a vizsgán, vagy mi? - Csodálkoztam, hogy nem fulladt meg amennyi kérdést feltett EGY levegővétellel. Be nem állt a szája, mígnem egy hang közbe nem szólt: 

  - Egymás felvételijéhez semmi közötök. Inkább a jelennel kellene foglalkozni. - Egy nálam kb. másfél fejjel magasabb fickó állt meg mellettünk. A tekintete azt, sugalta, hogy nagyon nincs kedve velünk vesződni. - Dr. Gévay Dénes vagyok az ideiglenes nevelőtök, mentorotok stb. Ideje indulni az ideiglenes szállásra. Páros szobákban lesztek. Nincs pizsiparti! Holnap hajnalban kelünk. - Felelte nemet nem tűrően, majd elindúllt a folyosóknak nevezett labirintusba. Kiskoromban sem bírtam se a körhintát se sokáig egy helyben körbe-körbe forogni, olyankor mindig hányingerem lett. Akkor is hasonló émelygés tört rám.

 Ám végül megérkezett a felmentőcsapat, kiértünk az udvarra. Itt a vezetőnk rástartolt a kerítés melletti ösvényre, ahol egy hosszabb séta után elértünk egy örökkel ellátott kaput. Az egyik fickó retinaszkennerrel azonosította a dokit, majd beengedtek minket.

 Az ösvény amin haladtunk eleinte térkövekkel volt kirakva és korlát szegélyezte. Ám egy idő után mindkettő elfogyott, illetve az út is kanyargósabb lett. A beton ösvényen melyet egy egy kanyarban lépcsőfokok tarkítottak, körülbelül már egy órája haladhattunk, amikor hirtelen még meredekebb lett a talaj. Annyira gyorsan léptünk mind a négyen, hogy folyton összeütköztünk. Végül elértünk egy kőhidat ami egy patak fölött ívelt át. Olyan festői környezet fogadott ott bennünket ami teljesen leírhatatlan volt. Végül ránk szólt a doki:

  - Nem a szánkat kell tátni, hanem haladni. Senkire sincs kedvem bébiszetterkedni itt éjszaka, nem akarok farkasokkal összetalálkozni! - szólt ráng morgolódódva. Maradjunk annyiban, hogy mind jobbnak láttuk ha sietünk, így méterekkel sikerült leelőzni Mr.Zsémbest.

 Ismét egymásnak mentünk többször is siettünkben. A dombos területet felváltotta a meredek lejtő. Minnél lejjebb értünk a völgyben annál inkább ritkult a növényzet. Végül a "hegy" lábánál megpillantottunk egy igazi fára épített erődöt.

 Időközben Dr.Gévay-nak is sikerült elérni minket, így a hátunk mögül szólalt meg:

  - Nos, üdvözöllek benneteket a ma esti szállásotokon! - hangjából mintha irónia és viccelődés egyvelege hallatszódott ki, mégsem figyeltünk rá. Csupán ámulattal bámultunk előre.